NOVELLA - KÜLÖNKIADÁS
KÉGL ILDIKÓ
Grafika: Szemán Petra munkája
Szavak nélküli ígéret
A nő barackot evett! És gyönyörű volt! Gyönyörű volt a nő is, és gyönyörű volt a barack is, de mégis inkább az volt gyönyörű, ahogyan a nő barackot evett. A jelenet.
A férfi bámulta ezt a jelenetet. Bámulta a nőt is, és bámulta a barackot is, de mégis inkább a jelenetet bámulta. Teljesen a jelenet hatása alá került, egészen megbabonázva bámult.
Mert ahogy ez az ismeretlen nő ette a barackot az nem evés volt. Nemcsak evés. Nemcsak táplálkozási jelenet. Az üzenet volt sok nyilvánvaló és még több rejtett jellel. Az ígéret volt. Szavak nélkül, hangtalanul súgott ígéret. Garancia! Volt benne valami, valami ősbujaság, féktelen vadság, ezzel együtt mégis őszinte volt, és gyermekien tiszta. A férfi olvasta ezeket a szimbólumokat. Meg akarta fejteni azokat. Kicsit aztán meg is ijedt, mert nem tudta, nem értette, mi és miért történik vele, de azt tisztán érezte, hogy meg kell ismernie ezt a nőt. Néhány hónap múlva otthagyta a feleséget, mert az nem tudott így barackot enni. Teltek az évek, és a férfi még mindig izgalommal és elégedetten bámulta a nőt. Elégedett volt, talán boldog is. Szerencsésnek érezte magát, hogy egykoron jól dekódolta a jeleket. És szerencsésnek azért is, mert a nő nem csapta be. Azt adta, amit üzent, amit ígért. Amit kimondatlanul, szavak nélkül ígért. A férfi igazi férfinek érezte magát a nő mellett, a nő igazi nőnek érezte magát a férfi mellett. Elégedettek voltak önmagukkal és egymással. A férfi és a nő, aki barackot evett.
Ő így vall magáról:
Kégl Ildikó vagyok, születtem 1976 szeptemberében. Ezek az adatok ugyanakkor semmi lényegeset nem árulnak el rólam. Az élet paradoxonjai közé tartozik, hogy azok az információk, amelyeket személyes adatokként szoktunk meghatározni, olykor kevesebbet fednek fel rólunk, mint adott esetben egy idézet, amihez pedig semmi közünk nincsen. Az én személyes adatommá vált Márai idézet így hangzik. „Az élet tartalmát a nagy feszültség, az alkotás pillanatai jelentik, nem pedig a létezés kalendáriumi időszaka.” Az önmeghatározásom így máris pontosabb.
Újságíró vagyok, hivatásszerűen írok tizenöt esztendeje. Ám voltaképpen gyermekkoromtól történeteket jegyzek le. Tizenhárom éves sem voltam egészen, amikor kölcsönvettem az öcsém vonalas füzetét, és egy hétvége alatt teleírtam annak harminckét oldalát. Ekkor megéreztem – bár definiálni még nem tudtam –, hogy az írás varázslat. Tetszett ez a különleges, misztikus „szer”, amely képes volt csillapítani a fájdalmat, felfokozni az örömöt. Eleinte csak ösztönösen, később tudatosan is használni kezdtem a varázsszert, ami hatékonyabb volt a legerősebb fájdalomcsillapítónál is. Írtam fájdalmamban és írtam örömömben. Egy idő után már csak igekötőkkel írtam; volt, hogy leírtam történeteket, de többnyire kiírtam és megírtam azokat. Legmeghatározóbb élményeim egyike, amikor tollat és papírt kértem a szülőszobában 2010-ben, s a tizenhat órás vajúdásom során előbb történeteket, majd a kislányomat is megszültem, Zsófiát. Tulajdonképpen észrevétlenül lett az írás a hivatásom, a mentsváram, az életformám.
Életszag címmel 2017 – ben jelent meg első novelláskötetem a Püski Kiadó gondozásában, majd hangoskönyvem, mely lélektani novelláim válogatásait tartalmazza Seres Ildikó és Nemcsák Károly, Jászai Mari-díjas színművészek előadásában. 2019-ben ugyancsak a Püski Kiadó gondozásában látott napvilágot második novelláskötetem, Három buszmegállónyi boldogság címmel.
( Szerk.: Sapa Brown )
Megjegyzések
Megjegyzés küldése