VERS - ELSŐ KÖZLÉS
ÉLES ANETT
Soha nem volt tavasz
Csönd lépked az utcán lopakodik egyre,
aranykorona ült odafent a hegyre,
álmosan merengnek a mélabús szobrok,
hallgatag a vén út, nem vezet semerre.
Megállt most minden, a szellő szárnya lomha,
elhagyott játék kuporog egy sarokba,
meztelen tér csupasz perceket ölelget,
magány némasággal sétál kézenfogva.
De az élet sarjad, és bomlik száz virág,
most fohászért nyújtózik százezernyi ág.
Megszeppen az ég is, könnye hull a földre,
s szél viszi messze a millió imát.
2020.04.07.
Fal
Gyűlölet-téglából, uszító-habarccsal,
s keserű grimaszba torzuló arccal
építjük a falat, hol nem süt be a fény.
Építkezik egyre a robotizált lény.
Építi a világ, s ki-ki saját falát.
Már a nemzete is befalazta fiát.
Félelem-várakban magányosan élünk,
újbeszélt hallgatva önmagunktól félünk.
Így van ez jól, rendben, mindenki ezt látja,
kinek lesz szebb, szürkébb, magasabb a vára..
Rakni kell a téglát, hiszen ők azt mondták,
vonyítanak most a vérre szomjas hordák.
A világon innen, és a messze túlin,
más –más köntösökben építkeznek úrin,
a gyűlölet folyik, és zajlik a rút harc,
csak másmilyen a tégla, és más a habarcs…
( Szerk.: Sapa Brown )
Megjegyzések
Megjegyzés küldése