PRÓZA
ASBÓTH ANNA
A jelenlét pillanatai
Az este azzal a tökéletes sűrűszövésű fülledtséggel burkolta be testem, ahogy mindig is szerettem a nyári naplementés órákat. Aprócska szellők játszadoztak még nedves, frissen mosott hajammal, tincseim jóleső érzéssel tapadtak csupasz vállaimra, ahogy hol jobbra, hol balra forgattam fejem az esteledő táj lámpafényektől csíkos utcáit csodálva. Magam voltam a fókuszpont és úgy szűkölt, majd tágult a körém bomló – egyre sejtelmessebbé váló – perspektíva, ahogy bicajom sebességét változtatgattam.
A Kettős hídon színes maszlagként csorgott lassan a dagályos tömeg. Kicsavart karú mozdulatokból vakuk villogtak fel, a bamba bámulások cikornyás keretként tartották a megelevenedett barokk csoportképet.
Fejünk felett óriás rizsporos paróka, csigás vonalú felhő nyúlt el, lendületes íve egyszerre elevenítette meg a tajtékos tenger hullámát és egyszerre képezte magát a kagylót, melyet az égtenger lassan sötétedő partjára elénk mosott. Fokozatosan tárulkozott nagyra a tengeri kehely teste, mélyébe fogadva - egyfajta fordított születésként - csontfehér falait beragyogó bíboros barruca gömböt, hogy aztán bölcsőjében álomba merüljön a Nap.
A Király utcára büszke kobaltkék szemekkel tekintettek az épületek. Az üvegtáblák szeglete itt-ott már egész szilvakék színbe érett, az elfolyósodott gyümölcshús narancsos nedvként kenődött végig a falakon. Dísztelenségük saját ornamentikájává avatódtak a lámpafények rájuk burjánzó árnyai. Szövedékük alól ciripelő hangon sóhajtoztak a felületek, a kidüllesztett mellű vakolatrészek, melyek most, mintha búcsút inteni készülnének egy nagy út előtt, de nem „viszlát”-tal, mint az elválás félkeserű szavát rebegve; most mintha azt mondanák édeskésen: „mámor” – és teljes ráhagyatkozódással omlanának le, szabadesésben, puha puffanással porlódva szét a hematitfényű utcaköveken.
A tér felé mandulavágású, sárga macskaszem dorombolodott. Az égbolt- akár kopottas, fekete fotókarton, melyre hipóval freccsentettek mintát - pár csillag vonzó ragyogásától vált fénypettyessé. Egy láthatatlan kéz méregzöld zsírkrétával felhőket formált, hogy a kacsintó Hold arcát fátyollal tegye titkossá.
(Győri Barokk Esküvő, 2019. augusztus)
( Szerk.: Sapa Brown )
Megjegyzések
Megjegyzés küldése