Kép forrás: https://pin.it/1OeZhdy
VERS - ANYÁK NAPJA
GALLAI GABRIELLA
Anyunap
Tavaszi zsongás, vidám madárének
harsog ébresztőt harmatos hajnalon,
napsugár és virágok köszöntenek,
mosolyod melenget e csodás napon.
Lezárt pillám mögött álmodom újra,
emléke sóhaj feledett évekért,
boldog izgalommal vártam a napra,
mikor köszönetet mondok mindenért.
Most is, mint gyermekként, zavarban vagyok,
szavakat kutatok, hangom megremeg,
párálló szememben szeretet ragyog.
A gondolat félúton köztünk lebeg:
már unokák fújják az ünnep dalát,
együtt kívánunk boldog Anyák napját!
Anyu(d)-dal
orgona nyílik
kiskertem mélyén
illata bódít
ünnepet vár
hófehér évek
szerető szívben
édes dallamát
dúdolom már
dalomban szívem
szívemben hála
siető léptek
csokor virág
érzékeny évek
miként a gyermek
kiáltom: boldog
anyák napját!
Szirmaim
hófehér szirmok
egy-egy apró üzenet
patyolat tisztán
hófehér szirmok
ünnepre hív a reggel
drága Anyukám
hófehér szirmok
lelkem apró cseppjei
csokorba kötve
Anyukám
Anyukám - suttogom a májusi szélnek -
ünnepre nyílnak mind az orgonák,
illatos reggelen Tehozzád sietek,
lépteim nyomát szirmok borítják.
Anyukám - dúdol a hűs, tavaszi szellő,
s dalolva válaszol minden madár,
szétgurult szavakból énekelt köszöntő
zengi Néked: Boldog anyák napját!
KOZÁK MARI
Vannak
Anyák vannak és nővérek
és kis húgok- testvérek
meg szeretet és fájdalom
anyák szemében megbúvó irgalom
aztán éjszakák a gyermek mellett
reggel mely az ágyból kerget
és napok – napok – sírással tele
meg aggódás hogy mi lesz vele…
anyák vannak és titkolt szavak
ökölbe búvó akarat
és mindig mosoly – lopott álmok
nincs – amit én kívánok
csak az mit akkor is adhatok
ha rám szakadtak a tegnapok…
anyák vannak és nővérek
és kis húgok – testvérek
hajlott hátak – festetlen arcok – nevetés
ölelő kar - az csak a tiéd…
anyák vannak – nélkülük mosolytalan napok
és árnyakkal telt holnapok
és árvaság és félelem és zokogás
anyák nélkül üres lesz a világ…
dolgos kezük sosem pihen
hátuk szakad – válluk remeg – halk szavuk
egész az égig siet.
Anyám
Mindig fehér ruhás angyalokat álmodsz,
s ujjaid közt az olvasón
akácvirágok a pergő szemek,
homlokod ráncai reggelig őrzik
a fájdalommal telt perceket,
mégsem fogy karodból az ölelés.
Háromlábú széked - apám hagyta rád,
végig dalol minden éjszakát,
hajnalra a tenyeredbe gyűlt könnyek
indulnak hegynek - gyöngynek,
s emlékeid, mint rab madarak,
imakönyvedbe zárva várakoznak.
Mindig fehér ruhás angyalokat álmodsz,
ma szétgurultak azok a szemek,
ablak alatt az akác veled kesereg,
és viszik tova bánatod a szelek,
szemed könyörgőn emeled az égre,
néha még vágysz aprócska ölelésre.
Földre görnyedsz, mint a fejfák,
lassul lépted, míg zárt ajtóig érsz,
kezed kilincs csókolja, arcod az éj,
magadba zártad, mit adott sok év,
csak álmod tied, s az angyalok...
fehér ruhájuk, te magad mosod.
HORVÁTH-TÓTH ÉVA
Tavaszom
(Emma-vers)
Tavaszom! Virágom!
Harmatos csepp-álmom.
Szeretlek-szeretlek!
Kincse vagy szívemnek.
Szívemnek kincse vagy,
bimbója ágamnak.
Szeretlek-szeretlek!
Álmodban ölellek.
Ölellek álmodban,
simítom szirmodat.
Szeretlek-szeretlek!
Hófehér keltike.
Keltike hófehér,
mosolyod gyöngyöt ér.
Szeretlek-szeretlek!
Gyere, búj ölembe!
Ölembe gyere, búj!
Hadd súgjam füledbe:
szeretlek-szeretlek!
Virágom! Gyermekem!
Születésünk
Éjszaka volt, madártrilla
kunkorodott be a kitárt
ablakon, orgona illat
szállt, s lehullt, mint a holdsugár
ágyamra az üvegen át.
Vártalak. Közben erőtlen
álom szemeim lezárta,
hajnalodott, lepedőmbe
csimpaszkodott a derengő
félhomály, köd- ízű szellő
cseppent szomjas számra, erőm
megfeszült egyre növekvőn.
Már zajongott körülöttem
a serény reggel, s fényében
a szálló por levegőben
ringó csillagokká érett.
Vártalak. Lényem emlékké
készült foszlani általad,
teérted, s neon fényénél
felcsendült léted dallama,
szívem köré tekeredett,
hogy ott lüktethessen velem.
Mindig. Bennem. Ott e sebzett
percben megláttam szemedben
a csillanó felismerést:
megszülettünk. Ma. Mindketten.
A pillanat végtelenné
feszült, porhamuvá esett
szét addigi valóm, s fáradt
pernyepillák mögül nézve
rád, könny- göröngyként felszakadt
új létem, melyben az élet
te vagy! Testet öltött csoda!
A szeretet fonalából
horgolt álomkép mosolya
itt van, előttem, és mától
örökig vigyázom. Téged.
Vártalak. Rád vártam. Terád.
Minden porcikámmal. Nézlek.
Csak nézlek, s látom glóriád.
Szenderítő
Ringatózunk az est hullámain,
tengerként zúg a csönd, pillád nehezül,
lezárod, s porlad pelyhes szárnyain
tejillatú álmod, majd szenderülsz.
Nézem arcodon ernyedt nyugalmad,
hallom, ahogy az elcsendesülő nap
ritmusa lomhul benned szuszogva,
gőgicsél egy sóhaj, majd elszárnyal.
Átkarol minket a sejlő félhomály,
a dolgos ma is elmúlt boldogan,
felettünk fodroz a csillagóceán,
és szíved szunnyad szívemre hullva.
VARGÁNÉ KAPA VERONIKA
Keserédes
Mondják,
mi választjuk ki szüleinket,
mi döntjük el,
hova születünk.
Az asszony,
kinek testébe kerültem,
kétségbeesetten
küzdött ellenem,
nem akarta, hogy
gyermeke legyen.
Forró vízbe ült,
szekrényt tologatott,
térdig érő hóban taposott,
remélve: meghalok.
Még a szülőasztalon is
visszatartott,
nem akarta,
hogy megszülessek.
Mégis lett egy gyermeke.
Félig vak,
hogy ne felejtsen:
ahol nem várják,
oda soha ne menjen.
Riadt voltam, fáradt és oly kicsi!
Annyi fájdalom, törettetés után
szeretetre vágytam.
Hogy átöleljen,
édes tejjel vigasztaljon
az én Édesanyám.
A kezébe adtak.
Undorral nyúlt hozzám.
Nem szeretett.
Mert mondták neki, hát
a mellére vett.
Kényszerből adott
néhány csepp tejet.
A gyűlölettől, haragtól
teje megkeseredett!
Öklendeztem, fuldokoltam:
édes, szeretet-tejet akartam.
Nem fogadtam el tőle
e keserű cseppeket
többé soha…
A szomszédban
velem egy időben
született egy baba.
Maradék tejét anyja
boldogan
adta nekem oda.
Így maradtam életben.
Mikor más gyermek
anyjához futott,
hogy örömét-bánatát
megossza,
én magamra maradtam.
Gondjaimat magam kellett,
hogy megoldjam.
Vigyáztam, meg ne lássa,
mi van lelkemben:
az évek alatt
oly sokszor elárult…
Ha később sikereim fényében
sütkérezni akart, s
mézes-mázos szavakkal
fordult hozzám,
nekem újra és újra
keserű lett a szám.
Mint akkor,
az első csepp tejtől,-
és bezárult szívem.
Ó, mennyire hiányzott
az Édesanyám!
Az asszony, aki helyét bitorolta,
rég elment.
Már nem haragszom rá.
Fájdalmam is
utána engedtem...
( Szerk.: Sapa Brown )
Megjegyzések
Megjegyzés küldése