MIR-TUS Irodalmi folyóirat 2022. május 3.
MIR-TUS Irodalmi folyóirat
2022. május 3.
VERS - ELSŐ KÖZLÉS
ASBÓTH ANNA
Ritmusjátékok II.
Záporoktól
felpuhult föld
barna vállán
lepke kószál,
fénycsokorból
álruhát ölt.
Lomb a lomb közt
víg imát súg.
Fűzfa oltár
hűvöséből
kis bogár száll,
s áldva felzúg.
Illatékszert
hord a felhő.
Égi keblén
földre pergő
rozsdamúlást
fest a napfény.
Önmagáért
zöld a fűszál.
Mit csinál? Él.
Csak van és kész.
Friss levéling
létezést ring.
ZAKAR MÓNIKA
Homo servilis
Uram!
Meghajlok előtted,
bár csigolyám recseg;
vérem lassabban foly,
s fiamat lelőtted.
Látom
kedvedben járhatok.
Tekintetem földre
- mint igás állatok -,
így leszek társatok.
Ne mondd,
csak gondold s megteszem.
Kívánságod parancs
- összeféljük árat -,
én neked megveszem.
Népet...
korbáccsal tanítok.
Földet perzselek fel
S, ha kell Teérted én
Szót szegek, vakítok!
ÉLES ANETT
Aranytorkú madár
Tündöklő fényt fon a hajamba
a rózsaillatú láthatár,
verslábakon tipeg az idő,
karcsú lábain könnyű cipő,
sok kecses, koppanó tűsarok,
s ringó csípőjű jambusok
vágy sóhajára ébred a táj.
Gondolat bóklászik, az illat
ide-oda téved a széllel,
frizurát bont, megrázza fejét
baktat a felhő, zümmög a rét,
nyújtózkodik az aranyeső,
ég alatt ring a virágmező,
táncol a nap, tó tükrén lépdel.
Szétgurul színe ezerfelé,
virágra csobban szép sugara,
siklik a bokron, reszket a fény,
bomlik a rüggyel az új remény,
aranytorkú madár a béke,
szívünkben költ, ott van a fészke,
melengeti a lélek szava.
KONDRA KATALIN
Belső monológ
Még soha nem szenvedtem igazán
Néha halványan mintha fájna
mindig csak majdnem
épphogy
alig
várom
hátha
aztán csak semmi megint
Elegem van, hogy nem tudom milyen
amikor nincs
mert gombnyomásra
minden van
szinte ingyen
Tudod ez olyan, ahogy a sült galamb
repül be a szájba
mely kitátva
épp azt csodálja
milyen szép még az ég
a másik pillanatban
minden fekete ami kék
volt, végleg
én félek, s nem tudom miért
de tényleg.
VASKÓ ÁGI
Néma harang
Mindenhol a messzi csend ült,
a harangszó meg se csendült.
Elveszett.
Dacos szél a fákat tépte,
tövében a virág félve
reszketett.
Rongyos felhő koldust játszott,
bár a könnye kétszer áldott-
elapadt,
s a borzalmat sejtő égbolt
vörössé vált, pedig kék volt…
Meghasadt!
TÓTH ANDREA ~ REA
Egész
Dalolni kell a néma tájnak,
születőben az elmúlásnak,
-pattanó rügyek trillája válaszol.
Hamvadni el az ősi lángban,
mint zsenge fű a nap hajában,
-bensőnk titka könnyít a vállakon.
Lógni a csenddel selyemszálon,
zúghat szél vagy dőlhet zápor,
-reménynek minden part közel.
Jéghegyek felé úszni az árral,
bízva bízni az olvadásban;
-míg az egész lényeden áthatol.
HORVÁTH-TÓTH ÉVA
Gyónom a csendnek
Toporog bennem a maradás,
pedig tudom, mennem kellene,
hagyni mindent, mindent,
vesszen az, ami úgysem lehet.
Mellkasomban a vallomás
mint kő madár szárnyán,
oly nehéz, el nem bírom,
térdre rogyok hát,
és gyónom a csendnek
azt, amit nem hallhat más.
Nem mehetek az Úr elé,
hogy ott van bennem
rólad száz gondolat
- száz gyönyörű vétkem -
nekem te nem lehetsz
se szó, se tett, semmi sem.
Gyónom a csendnek,
hogy az idő elkésett
veled és velem,
elveszett egy talán
és odavan a száz lehet,
hát gyónom én neked
- legszebb csendem -
meggyónom ezt a bűnömet,
hagytam, hogy te ne szeress,
csak én szerettelek meg tégedet.
TOTH ENIKŐ
Fél éve elmentél
Rohan az idő, múlnak a napok,
gyászruhám kopik, hiába várlak,
emlékeddel magamra maradtam,
nem hoz vissza se csoda, se varázslat.
Elképzelem, vagy becsapom az elmém,
mit számít mit hiszek, míg benne vagy,
ezer szilánkra törött szívemre gyógyító
balzsam, ha megidéz újra ma is az agy.
Fél éve elmentél, messzire nagyon
csupán a lelkemmel érhetlek el,
de jő majd az álom, s meglátogatsz,
a nap terhe után ott kacagunk fel.
Gyász ingem vásott, leszakad rólam,
ám szívemen az már sose vásik meg,
és tudom, hogy fáj Neked is pont úgy,
hisz érzem, kóborgó lelked itt didereg.
Engedlek térj Haza, hol két szülénk vár,
pihenj Velük a földi létsíkon túlon,
s bocsáss meg kérlek, ha megidézlek
hiányod pengetve a bús lélekhúrokon.
Pihenj hát csendesen, halkan siratlak,
ne halld, hogy fájlak, ne lásd a kínt,
és habár a tavasz szirmot bontogat,
zord tél van bent és fagy odakint.
MAGLAI BARNABÁS
Hát mégsem
Csak nézem a régi kabátom
Néhaigombjai vannak
Miért is maradt meg…?
Sok apró diadalnak
Ha netán annyi hogy kidobni
Hát mégsem…enyém
Más ne hordja bár én is kaptam
Mert zsebében egy darabka kenyér
/Sapa Barátomnak/
OROSZVÁRI KATALIN
Jók vagyunk...
(Barátnémnak szívvel, öleléssel)
te sem tetszel
magadnak se
én sem tetszem
magamnak de
szép a másik
szeretetben
nem számolja
kegyelemmel
kilóinkat
hogyan nőnek
muffinderék
lógó bőrrel
szűk a nadrág
nagyobb kéne
rámutat a
valós tényre
lábunk is nőtt
mibe férhet
üvegcipő
nem jön rég fel
(hogy talál meg
majd a herceg
fehér lovon
ha nem keres)
erős festék
ősz hajszálnak
szarka lábbal
arcjógázhat
aki ráér
minden napba
hogyan fér be
ennyi babra
smink és torna
egy kis masszázs
kényeztetés
ifjan tartás
kinek kell ez
megfelelnem
kell-e másnak
vagy csak egynek
de gyerekként
hogy szerettek
nem igazán
feltétellel
jóakarat
ide fajult
belénk égett
minden szavuk
nem bújhat más
a bőrömbe
ha épp jó így
miért törjem
de a vágyak
nem engednek
nem férnek el
a zsebemben
hiún dagad
minden kétség
jók vagyunk-e
ez a féltség
TAMÁS ANDREA
Felemás vers
Felemás kesztyűk,
felemás érvek,
felemás zoknik
a ruhásszekrényben.
Felemás virág,
felemás szerelem,
felemás kávét
szürcsölök hidegen.
Felemás idő,
felemás térben,
felemás érzések
rész az egészben.
Felemás cipők,
felemás érdek,
felemás kedvem
ne rontsd el, kérlek!
Felemás ízek,
kettő az egyben,
felemás zaj szól
a felemás csendben.
Felemás munka,
felemás termék,
nem érnek célba
a felemás eszmék.
Felemás hajszín,
felemás hangulat,
nem ismerem fel
a felemás arcokat.
Felemás szívben,
felemás félelem,
felemás gondolat
szárnyalni képtelen.
Felemás barát,
felemás lélek,
felemás beszéd,
felemás Élet!
GÁLL JÚLIA
Csend
Annyi mindenről beszélhetnénk,
de mindenki a csendet hallgatja,
együtt megtervezhetnénk
mitől lesz jobb a ma holnapja.
Jönne egy csodás látomás
damaszkuszi útra elérni,
egy lelki megvilágosodás
Saulból apostollá változni.
A csend a magányt sugallja,
társaslényeknek születtünk.
Teremtő gondolatot hozna
a beszélgetés minekünk.
HAIKU - ELSŐ KÖZLÉS
BUDAY ANIKÓ
Zord idők járnak
fecskéin elkerülnek
fészekben veréb
*
Lágy szellő ölel
egy csendes patak suttog
szerelmes éjjel
*
Álmaim szállnak
viszi a szél messzire
foszlik a remény
*
Vörös könnyeket
ont a holdnak korongja
boszorkány éjjel
*
Éjjeli neszek
még oson a sötétség
már jő a hajnal
(Szerk.: R. Horváth Sándor)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése