MIR-TUS IRODALMI FOLYÓIRAT 2023. január 1.

MIR-TUS IRODALMI FOLYÓIRAT 2023. január 1.

VERS - ELSŐ KÖZLÉS 

SZILÁGYI FERENC HUBART 

Feloldozás

Gyönyörnek, kínnak szent hona

e test, a vágyak temploma.

Szemed, mint gyertyafény ragyog,

szerelmet gyónni kész vagyok. 

Veled naponta vétkezem, 

de szívem, ím, eléd teszem,

az üdvömért, hogy elfogadd –

feloldozásért áldozat.

 

Tíz ujjam ír ma testeden,

kivételes kegy ez nekem.

Bejárom hetyke halmait, 

szerelmet őröl malma itt.

 

Pihegve száll a gond azon,

hogy én epedve szomjazom;

forrást keresve dzsungelen, 

az Éden játszik most velem,

 

szül ihletet, s a vágy dagad, 

s te prédaként dobod magad.

S a büszke tollam – ó a toll –

a szűz lapok közé hatol.

VASKÓ ÁGI 

A hídon áll…  

A hídon áll... a vizet nézi...

s lent a csillagoknak ezrei

örök megnyugvást ígérve,

dizőzként magát kelleti.

 

A hídon áll... szürkén, kopottan,

vérző lelke néma, fénytelen,

álnok magánya körbefonja -

szabadulása reménytelen.

Hol vannak már az érverések:

az élni jó? Élni érdemes?

Vágyszárnyai rég vízbe hulltak-

e végső úton fölösleges.

 

A hídon áll... a vizet nézi...

s a sorsához szabott síri ágy 

hullámokból varrt szemfödéllel,

hívogatón ringatja magát.

FÁBIÁN FRANCISKA 

Gecsemáné kertben

 

Gyermeki szórt függöny imák

Sós sóhajok,

“Át kellene menni a nagy úton!”

De nincs már, aki támogatna, csak olvadok,

Hírek közönyében, és tényekbe beúszom.

 

Aludni szeretnék a Gecsemáné kertben,

Siker most nem érdekel, sem az a “megváltás”

A fájdalom árán megélt gyönyör elvben

Nem hiszek már

Nem hozott se békét, sem áldást.

 

Tudom, hogy eljön, az idő, a vége!

Miért kell a kínhalál, agyammal születtem,

Az öl csak, ha retteg, percek nehezére

Esnek, hogy várni kell, 

S beteljesülhessen.

H.GÁBOR ERZSÉBET 

Szeretet kell, hit, és remény

Ha megérint a múlás szele,

a lelked fájva remeg bele,

körme karmol, keze fagyos,

csontos lába beléd tapos.

Nincsen támasz, nincsen vigasz,

szenvedésed valós, igaz,

te csak fekszel erőtlenül,

s egy régi könyv előkerül…

Gyenge ujjad fellapozza,

s tán egy emlék visszahozza

a sok régi imádságot,

megváltani a világot.

Egyedül a hit segíthet!

S ha a reményt elveszíted,

megtalálod, hidd el, újra,

s visszatérhetsz tán az útra,

melyből jócskán van még hátra,

ez a gyógyult kiváltsága.

Folytathatod! Nagy nagy kegy ez,

mindegy az, hogy zabot hegyez,

vagy, hogy éppen ír az ember,

élni gyáva, halni nem mer!

Megszenvedi, ez az ára,

bőrét viszi a vásárra,

s megsebzi a próbatétel -

értékesebb lesz az étel…

De mit sem ér a kincs, a vagyon,

hogyha árván ülsz a padon!

 

Kell egy társ, ki terhed tartja,

s puha plédjét odaadja,

hogyha fázol - jön az óra -,

s szükség lesz a takaróra.

Szeretet kell, hit, és remény,

mert az élet nagyon kemény!

Higgy, és Isten sose hagy el,

s ha eltévedsz, hazaterel.

TÓTH ANDREA 

Jégtiszta

Szellő sodort más irányba

Hol a tét újabb gátat emelt,

Megkínzott létem botor nyurgasága,

Palackzöld vízcseppben nyeldekelt.

Bár kútjaimból nőtt a tenger,

Belőlem hordott a bús patak,

Boldog-kendő két csapott vállon,

Bő, látványos kapcaszag.

Réz-álmaimon tülekedtek sajgó,

Füst-sötét csillagok körmei,

S míg én vadul hánykolódtam,

Megfagyott a tó a könnyein.

VINCZE ANDREA VICTÓRIA 

December, reggel…

Szürke takaróját ledobta magáról

és felkelt ma is lustán nyújtózkodva 

a Nap, 

a hajnali busz hangosan kattog alattam,

bíbor csík dereng a szunnyadó fák között, 

s vörös fátylában 

csak jéghideg csend marad…

Nemrég még az ábrándok tengerében

sellőként suhant velem az élet, 

félig még most is alszom 

– míg a megváltozott térben

a gondolatok zászlókként lebegnek,

s csak 

puha kabátom az egyetlen menedékem…  

Idegen szemek suttognak a rengeteg,

kopott barna széken,

a pára a rések között, 

mint egy begyűlt seb – kifakad,

rohannak a házak a busz ablakában, 

s a lassan múló,

királykék álom szempillámra ragad… 

Törtfehér dér ringatózik ridegen a tájon, 

– lecsukott szemű,

tétova árnyak ülnek körülöttem,

a fény már nem ér el az íriszünk szívébe, 

belesikít a hideg az ablak keretébe, 

s visszacseng benne a hajnalban ott hagyott

kékeslila tengerekkel szeretkező álom… 

GYENGE ILDIKÓ 

Vidd tovább

Mikor elfogy az út a lábad alatt,

lyukas cipőd tapossa már a sarat,

lelked kívülről nézi tépett ruhád,

de te ne állj meg, csak vidd magad tovább!

Hajadban fészkel évszakok illata,

szívedben nyílik türelem rózsája,

bölcsesség írja tenyered vonalát,

kérlek, ne állj meg, csak vidd ezt tovább!

Tudom, sok mérföld sebei égetnek,

ostobák, gyarlók, nevetnek, megvetnek,

de mi benned van, senkiben sincs! Ezért:

Te vidd tovább, egyediséged létét!

Szavaiddal ültetsz, hitet, csodát,

nem keresed dolgok okát, elfogadsz,

a mosolyoddal vigasztalsz, simogatsz,

életed, mi benned pezseg-vidd tovább!

Ne add az éjnek szemednek csillagát,

hordozni fényét te tudod igazán,

élted nyoma az égen a szivárvány, 

színeket szórj amerre jársz, vidd tovább!

KAPOCSI ANNAMÁRIA 

Földi-ittas álom 

Már talán elmondhatnám,

hogy minden kezdet reggele ott lapul,

az első az utolsó pillanat alatt,

mint mákos kockában a morzsák,

szanaszét dobáltból lesz az egész,

mint felemeltből lesz a zuhanó,

és illúzióból a kemény való,

és föld-ittas lesz minden pillanat,

mely mezítláb mert futni, haladt, maradt:

Az aki akart...

Akarta?

Takarta, s ment előre,

nyoma nyomát tette gödörbe,

hogy azt ami igaz meg se lássa,

mennyet kulcsolt a semmi arcára.

 

S talán, mondogatta - Talán,

majd megtalálható mit lazán,

és görcsösen ezerszer veszni hagyott,

az álmot hazudozó vad holnapot.

 

Gyenge kezébe még venni merte?

Elhitte vitte, elejtette.

Felismerte...Ugye felismerte?

Mondd, hogy igen, és el nem engedte.

ÉLES ANETT 

Tündérfény csillagok 

Szürke komorságba zuhant a táj, 

a színek jajongva sárba vesztek, 

tócsába fúlt ezernyi rozsdaszín, 

a vad éjszaka felfalta őket. 

Sálamba kapaszkodik a hideg, 

és grimaszt karcol arcomra a szél, 

fagyos ujjai közt még reszket egy 

fonnyadt, fekete, elgyötört levél. 

Előveszem szívemnek melegét,

forró teát álmodok kezembe, 

kortyolom fahéjas illatát a

didergő, dermedt macskaköveken.

Pókhálóselymen csillagok ülnek, 

de bennem már parázslik az éjjel 

csöppnyi szikrákat szórva szerteszét, 

melengető, éledő reménnyel. 

Nem vagyok egyedül, csak az utca

kanyarog magányában oly messze,

hollófekete az este, csak a 

vén hold sugára álmodik és én. 

Lelkemben bíbor dallamok nyílnak,

miként a csoda, születik a gyermek, 

angyali énekre ébred a hold, 

fentről tündérfény csillagok figyelnek.

DOBROSI ANDREA 

Meglepetés 

Mint az égen egy luftballon,

elszállt bennem egy gondolat,

oly sebes volt és oly kacér,

mégis a legszebb pillanat. 

Kis bájos, imádnivaló,

s veled repültem, veled én,

csak  simítottuk ráncaink,

és suhantunk egy csók hegyén. 

Ittuk a késhegynyi csendet,

mint ahogy a szomjas gerlék,

te hozzám bújtál, én hozzád,

lestük egymás szívverését. 

Megleptél, szürke volt egem,

sirályok reptét se láttam -

de most... érzem, hogy rám hajolsz,

mégse nehezebb a vállam.

SZÉCSÉNYI CSILLA 

Táróra

Havasok üvegfalán át

békét duzzaszt a virradat,

fényszálon ereszkedő társ

e doromboló pillanat.

Alabástrom pehelypárnán 

hóvirág-fészkek születnek,

a Jövő alvó vágy-hagymák,

színre hozzák a türelmet.

Zöngések ég-hátizsákból

szívembe dúsan hullanak,

sorsom felráz, és rám szól:

- Fogadj be minden sugarat!

HORVÁTH-TÓTH ÉVA 

Fázik a táj

Szürke madár az alkony száll

nyomában tél suhog,

kigyúlnak halvány lángrózsák

szárnyán a csillagok,

ropogva fagy tócsába lég

és sárba tegnapok,

fehér folyondár most a dér

szűz-csendje körbefon,

mint szélhárfa pókháló ring

ezüstös reszketés,

jég festményként kacskaring

virág házak szemén,

a csipkebogyó rőt parázs

hóharmat ágain,

gyökerében lüktet a nyár,

új évről álmodik.

TOTH ENIKŐ 

Gonosz szelek

 

Haza vágyott a fáradt nap után,

Ő, meg névnapra sietett talán,

a négy láb és kéz, tettekre vágyott,

ám kettő halott, s lett kettő vádlott.

Nekem miért kellett ezt meglátnom?

Még ragasztom széthullott világom!

Talán, hogy szóljak most: Szeretve élj,

mindig csakis alázattal beszélj!

 

Vigyázz másra is, ne csak magadra,

így békével ébredsz a holnapra!

Ha mégse, nincs tovább, vége! Vége!

S a jó ott van lelked rejtekében.

 

És az elmenők vajon boldogok?

Ki marad, annak jönnek szép napok?

Csak annyit szeretnék még mondani,

volt és lesz öröm, bú - mit hordani.

 

Haraggal ne fordulj az ég felé,

dühvel ne állj embertársad elé!

Mert megint láttam én két életet

szakadékba hullni, s az éveket

 

állni a hideg, zuzmós oldalon.

Istenem! Nézd, most kell az irgalom,

enyhülés a feltépett sebekre,

szólj rá a sötét, gonosz szelekre!

OROSZVÁRI KATALIN 

A szerelemhez -

Legyen örök! - így szól a szív.

Amíg szeret, tökéletes.

S bírja szusszal, ha táncba hív,

dobbanjon még, mert érdemes!

De kevéssel is beéri,

levetkőzi minden titkát.

Nagy erényben nem is nézi,

hol fut a szem a harisnyán.

Lakkal stoppol, fél(t)ve felel.

Gyűrődést tűr az álruhán.

Megalkudva álmot feled,

s nem marad más: szívbénulás...

KONDRA KATALIN 

Örökké

Örökké ég a tűz ha őrzöm

örökké tart a szeretet ha szeretek

örökkre megmarad amit

karácsonyra kaptam

ha megosztom veletek.

*

Már nem félek

Azt hiszem mindent láttam

vagy legalábbis láttam már eleget

tépett vihar vert jégeső

de megmaradtam

mert megtartott az isteni szeretet

és jöhet bármi úgy lesz minden

ahogy akarja az aki alkotott

ha terve van velem az új évben

megőrzi éltem és

veletek maradok.

2022. december végén

NOVELLA - ELSŐ KÖZLÉS 

BRAUN KRISZTINA 

Ünnepek

Ülünk az asztalnál. Előttem a tányér szélére rászáradt a megmaradt halászlé, a kávé illata is elszállt rég, a csésze alján barna cukorkristályok kanyarognak akár egy hegyvonulat madártávlatból nézve. Mögötted épp most megy le a nap, glóriával övezi a karodra hajtott fejed. Most ebben a fényben úgy nézel ki mint harminc éve, mikor friss házasok voltunk ugyanígy ültünk egymással szemben.  Igaz, előtte volt egy kis zűr, mert én egész nap főztem, díszítgettem a lakást a szentestére. Reggel megkértelek, hogy hozz egy fenyőfát a piacról. Utolsó nap mindig féláron adják a kereskedők, hogy ne maradjon a nyakukon. Még visszaszóltál az ajtóból, hogy ne várjalak délután előtt mert beugrasz az anyádhoz. Éjjel tizenegykor értél haza kívül belül elázva. A szomszéd nem olyan rég apró tujákat ültetett a háza elé, abból volt egy a hónod alatt,  gyökerein apró földlabdák himbálóztak. A kezembe nyomtad és azt mondtad, boldog karácsonyt! Majd eldőltél mint egy darab fa. Úgy kellett becibálni a hálószobába a lábadnál fogva. Másnap reggel véreres szemekkel ültél ugyanitt és még csak annyit sem mondtál, bocsánat, csak a kávéfőzőről tartottál kiselőadást, hogy kell jól megtömni. 

A nap lebukott a hátad mögött, és most a szürkeségben pont olyan, mint húsz éve, amikor ugyanígy ültünk egymással szemben. Persze előtte volt egy kis kalamajka. A karácsony előtti takarítás közben leestem a létráról a szobában. Olyan iszonyatos fájdalmat még sohasem éreztem, mint akkor. És a jobb lábam furcsán ki volt fordulva. Kiabáltam, mert te a másik szobában meccset néztél. Jó tíz perc is eltelt mikor a méregtől vörös fejed bedugtad az ajtón, mi van? Kérdezted, pedig láttad mi van. Mondtam, menj át a Balogékhoz és hívj mentőt kérlek, mert azt hiszem eltört a lábam és nagyon fáj. Átmentél. Két óráig feküdtem a hideg padlón, mikor a Baloggal röhögcsélve, egy-egy dobozos sörrel a kezetekben benyitottatok a szobába és akkor döbbentél rá, hogy nem azért mentél át a szomszédba, hogy megvitasd vele, hogy szöglet volt-e vagy nem amit akkor láttatok és még végignézd a hosszabbításban a tizenegyeseket, hanem azért, hogy mentőt hívj. Gyorsan visszafutottál és azonnal hívtad őket. Másnap reggel aztán begipszelt lábbal ültem veled szemben pont ugyanitt és te arról beszéltél, hogy átmész anyádhoz szenteste, szegény ne legyen egyedül, meg itthon amúgy sem lesz vacsora, tekintve az állapotomat.

Lassan sötétbe borul a konyha, a sziluetted látom csak, pont ugyanúgy, mint tíz éve, mikor karácsony este ugyanígy ültünk egymással szemben és a vacsorát fogyasztva te megkérdezted, van-e erőspaprika a halászléhez? Azt mondtam, hogy nem volt sehol, pedig végigjártam a boltokat, és bocsánatkérően rád mosolyogtam. Akkor te rámborítottad az asztalt halászléstől, mindenestől és vetted a kabátodat, hogy majd az anyádnál... Mire összetakarítottam elszállt a mérgem és nem is égette meg nagyon az arcomat a forró leves, jó hideg vízzel megmostam.

Már teljesen sötét van, látom az esthajnal csillagot a fejed fölött. Kár, hogy ez a karácsony is el lett rontva. Vacsora közben arról beszéltünk, hogy jövőre megyünk nyugdíjba, és akkor azt a kis félretett pénzünk amit a takarékban harminc évig gyűjtögettünk, jórészt az én külön munkámból befolyt pénzből, kivesszük és végre elmehetünk Görögországba hajóval, ahová én mindig is vágytam. Te akkor megjegyezted, hogy azt kötve hiszed, hiszen öt éve abból fizetted ki az elmaradt közösköltségét anyádnak mert különben ráterhelték volna a lakásra és a maradékból meg felújítottad a fürdőszobáját. 

A hold besüt az ablakon,  kékes fénnyel vonja be a konyha falait és a karodra hajtott fejed mögött megcsillan a konyhakés pengéjén. Megsimogatom a fejed, majd kihúzom a tányért alóla. A hajtincseiden kocsonyásan lógnak a halászlé rádermedt cseppjei. Jól sikerült ebben az évben a leves, gondolom. Kár érte.

HAIKU - ELSŐ KÖZLÉS 

BODA-KALMÁR BRIGITTA  P.S. I Love You A még meg sem írt, el nem küldött levélben; utóirat vagy. * Érkezéseddel fényt nyitottál rám: s' mögém került az árnyék. * Van néhány dolog, mit csak helyettesíthetsz, de nem pótolhatsz. * A jellemünket nem változtatja meg a pénz, csak tükrözi. * A legerősebb kötelék, nem kötélből, szeretetből van.	FITORI MELINDA  ha csak angyal él benned könnyen az égbe röpít - ne túlozz * pörgetni múltat jövőt elodázni a jelen halála * csigolyáit a rigolyái uralták tartása nincsen * aki kitanult betanult pár darabot jázmin tapsikol * szúnyadoz az éj még pirkadni sem akar kinőtte napom
DUFEK MÁRIA  Méz a fák hegyén lágy gyanta, fenyőillat felhő takarja. * Levelibéka mohaágyon elbrekeg kurutty éneket. * Szürke dombon fenn a sárga Hold elül, trón az éj édesül.  * Csillagos pányva eltakar a Föld felett  lovat, herceget. * Bástya ormán lány szép haját kifésüli, kötélhágcsó volt.	HEGYINÉ HALPERT JUDIT  pillantásodban megbújt egy puha álom - festői látkép   *   sivatagi szél homokot hord szerteszét - lélekoázis   *   észre sem venni és fogytán a levegő - pislákol a láng   *   barnuló levél fonákján csillan a fény - tétova léptek   *   igaz vagy hamis sem ez sem az az oldal - nem mi döntjük el
VÁRHEGYI ISTVÁN  csókolt sebekből vágyak váladékoznak kínzó kéjekkel * levetköztettél felfedted hibáimat ruhám elvitted * szemérmes szavak felszakadó fohászban szívekhez szólnak * magasfeszültség álarcot átszakító fájdalomfolyam * feslő félelem émelyítő élvezet sikamlós szavak	TABI KAZU  vadászó bagoly száll az alvó tó fölé s kortyol a holdból * szürke fellegből havaseső szemerkél  didereg a föld * kora hajnalban jó mélyet lélegeztem zúzmara csípte * hópihe szállong kutyakölyök ugrándoz örül a télnek * még érintetlen napsütötte hómező szűz festővászon
TUBOLY ERZSÉBET  szürke köd szitál csend van kutya sem ugat alszik a falu * elpihent a nap távoli horizonton hold fénye sejlik * hideg csend honol havas dermedt erdőben fagyott madárdal * csendes hóesés fehérbe öltözött fák kávéillat száll * borongós napok éjjel fekete mély csend magány csüggedés	BUDAY ANIKÓ  Szabadnak lenni csodában hinni tiszta szívvel lehet csak * Őrizd álmaid az csak a tiéd ha kell mentsvárad lehet * Elmúlik minden csak lelkünk örök ne add júdáspénzért el * Ősi falak rég elmúlt idők szellemét idézi felénk * Havas fenyő ág Őszapó fürdeti tél koptatta tollát
SZAKÁLYNÉ NAGY IRÉN  Mocorog a vágy valahol mélyen pulzál - két dobbanás közt * Amorf bánatkönny  olvadt gyertyacseppeken  viaszopálos * Földön az Ember kimagaslik tettével: - Istenek látják  * Ömlesztett tudás  lángelmét kíván - ám kibogozni játék * Kristálypoháron szép csiszolt mintán látlak - most belédiszom	MIKÓ PÉTER  nem egy műterem  hol a mű terem – igaz  belső kert csendje * időmetszetet vág nagymutató éle kés-edelemben * repülj befelé – a határtalan belső   mélység … magasság * egy egész élet  is kevés leírni a leírhatatlant * jól öltözött hölgy szemmel vetkőztetteti le gátlásait

APEVA - ELSŐ KÖZLÉS 

KONRÁD VIKTÓRIA  Bánt a csend,  ha a tél csillagtalan magányba burkol.  * Szív szava visszahangzik csonthidegben: szeretetéhség!  * A hazug szót hűen csipegettük,  mint sebzett madár.  Hiszem, igazság bősége vár,  ha szívünk nyitva  áll.  * Fáj a szép halála érzéketlen,  de vérző szívnek?	GYEBROVSZKI ILONA   Három a magyar igazság. Válts, teremts, cselekedj! Csak így lehetsz újraélesztő. * Már voltam vágytársad. Lennék inkább lelked legzuga. * Kapsz többet ha végre, álmot nyújtón fogod kezemet. * Ránk borult a hűs éj. Ringassuk el, éjszínű álmunk! * Tarts velem örökre! Sosem szegem meg, ígéretem.
BÖRZSÖNYI ERIKA  Új évre virradtunk üzenet szól:  éld az életed * Zord idők járnak most: fázik a test, didergő lélek * Már leszállt az este, szél jár csak a nagy házak között * Hó csipke: elterül, belep mindent fehérségével * Köd szitál, szürkeség borít be most eget és földet	EGERSZEGI ÉVI  Ha tudnád, amit nem mondhatok el... Magadban keresd. * Ha tudnád, amit ma  nem mondtál el... Régóta tudom. * Ha tudnánk, mit kéne elmondanunk. Nem lenne kérdés. * Már tudom, nem kell a kérdés. Minden ott van szemedben. * Más lett a Tél íze karjaidban. S más a gondolat. * Tél emelt jégfalat szívem köré. Ölelésedig.

KOZÁK MARI 

Az

idő

bandukol

lábnyomában

ébred a holnap.

*

Könny

arcom

ráncain

még arra vár

tán hazaviszed.

*

A

magány

elhitte

hogy tenyerem

fészkéül szolgál.

*

Ma 

tél jön

hóvirág

selyemszirmán

imát mond a szél.

*

Jó

fiam

csillagok

sírnak veled

kék gyöngykönnyeket.

(Szerk.: R. Horváth Sándor)