MIR-TUS Irodalmi folyóirat 2023. április 1
MIR-TUS Irodalmi folyóirat
2023. április 1.
VERS - ELSŐ KÖZLÉS
KARÁCSONYI BEA
Hajnali kórkép
Megint pirkad. A hajnal álmos
csöndjében mosakszik a Nap,
álomparton egy hang átmos,
a robogó reggel villamos.
Gyárak felett kenyérillat,
mint árva cinke úgy repül,
horizontom még ólmot izzad,
lyukadó leple rám terül.
Hableányt fonnak fénypászmák,
úszik beton és a fák felett,
a munkások elveszett bárkák,
a világ lent légszennyezett.
VASKÓ ÁGI
Temetetlen
Háború dúlt kettőnk között,
hamis tükrünk kettétörött,
földre hullt.
Éles szavunk sebet ejtett,
szép szerelmünk széllel pergett,
elgurult.
Szilánk szúrta szívünk vérzik,
a megnyugvás látod, késik.
Nincs tovább.
Harcot vesztve, elesetten,
földön fekszünk- temetetlen.
Rút halál.
2023. 03. 23.
H. GÁBOR ERZSÉBET
Verset festek
Verset festek szép szavakkal,
tollam kecses mozdulattal
lejti táncát, gyúl a papír,
arcom dísze rózsa-nappír.
Ég a verssor, fény az útja,
pennám hegye lángra gyújtja,
szavak gyűlnek, dalra hívnak,
s véget vetnek minden kínnak.
Versem színes, mint egy festmény,
estharmat ül kinn az estén,
lázam könnyű szellő oltja,
mintha Múzsám csókja volna.
Béke száll meg, s hátradűlve,
félálomba szenderülve,
úgy dajkál a csend, a lágyság,
mint egy fájó szép imádság.
SZILÁGYI FERENC HUBART
Vidám rigmus túrázóknak
Száll az ének, lóg a ritmus,
ez lírai logaritmus.
Hosszú névsor, talmi lista,
a béna is alpinista,
féltucattól negyed százig
ma mindenki hegyet mászik.
Nem néz a szélkakas hátra,
előtte a Magastátra.
Nagy kihívás, fater, torna
felmászni a Matterhornra.
Nap tüzében ég a Fuji,
lejtmenetben fék a bugyi.
Nem nagy ügy a Machu Picchu,
ha felcipel Macsó Pityu.
Hogyha vágysz az Erebusra,
járműre szállj, de ne buszra!
Elfárad, ki vígan jár, ó,
kinyír a Kilimandzsáró.
Égi csúcsra nyomulunk ma,
jéggel vár a Csomolungma,
vagy más néven Mont Everest;
ha megfagysz, hát pont! Nem ereszt,
s nincs tovább, se gond, se kereszt!
VINCZE ANDREA VICTÓRIA
Sakura dal
Hirtelen tavasz lebeg felém hajnalban,
hiába maradtam az ágyban,
a vágyam ébredni hív,
az ablak előtt rózsaszín pompában virít
a cseresznyefa…
Laza hullám a hajamban a szél,
ősi tájakról mesél – amíg álmélkodom,
arcomon lágy rózsát simogat szerelmesen
egy márciusi emlék,
s kezemen szivárványt színez az ablak,
ahogy prizmaként megtöri a fényt.
Mint üres edényt a forrásvíz a hegyen,
a színes percek
úgy töltik meg a szívem a szobában,
s a reggel
édes illatában elbódulva indulok feléd.
Sóhajom – kívánság…
hogy legyen több ilyen titkos ébredés,
legyen szenvedés nélküli dallam a perc,
s bármi történt,
felejts el minden szürke álmot ami fájt,
egyetlen nyíló virágot nézz meg
és figyelj,
ez a tavasz – ha nem hagyod,
s a virágzás bennünk sosem múlik el…
TÓTH ANDREA ~ REA
A part
Lábam előtt víz áll,
bele-bele nézek…
Arcom fénybe mártom,
a böjti szél eléget.
Csönd szorult a zárba,
az ajtó nyitva-tágra,
kint felejtett szavak
úsznak ládaszámra.
Bár feküdnék inkább
a szétporló kövön,
mint utolsó csepp az
esőfüggönyön.
Lennék a hegy az
íróasztalán,
tükör a magánya
hátoldalán.
Most mesél a part,
a hajnal fölszakadt,
csak a hullámok várják,
hogy találkozzanak.
GYENGE ILDIKÓ
Névtelen
Névtelen vagyok,
csendben hozzád simulok.
Kibontsz, mint ajándékot,
velem a pillanat örömét kapod.
Minden perc minden óra- csoda!
Ha az éj sötét, ha a nappal veled mostoha.
Leszek én neked, a fa ága,
melyre megpihenni jár lelked madárkája.
S leszel te izzó napon árnyék,
hol felforrt szívem pihenni áll meg.
A keresztem-mikor veled vagyok- leteszem.
Te a tied-idáig vonszolod, s
az ajtónak támasztva-kívül hagyod.
Nincs nevünk, csak, tekintetünk
s egymás markába hazajár kezünk.
Névtelen a pillanat,
mikor a fény a szememből kiárad.
Ami van, csak a remegés,
mikor két lélek összeér.
Jó volna mondani valamit,
de az óra a falon
bután szemedbe világít,
s míg gyöngyözik az ízed a számban,
elillannak a szavak a mában.
Nincs neve a csókodnak, szádnak,
nincs jövője a mai imának.
Névtelenek vagyunk, mint a csillagok,
mégis, az éjszaka tőlünk ragyog.
OROSZVÁRI KATALIN
éjfél
felhőfoszlányok
úsznak az égen
világítanak
fátyol-fehéren
átsejlenek az
éji sötéten
pislákolnak a
csillagok ébren
kacsintanak rám
talány-merészen
lehűt a távol
takart szemérem
ablakomon túl
vak Hold képében
tündüklő tükör
jövőmet kérdem
tegnapból riadt
reszketeg létem
rátalál a Nap
távoli fénnyel
virrad talán vagy
még tart az éjjel
a volt és a lesz
ma összeérnek
DOBROSI ANDREA
Világom
/Illyés Gyulának/
"Dőlt vitorlád" a polcomon -
Hinnéd? Már ötvenhét éve,
hogy a kezedben foghattad,
és az irodalom része.
Akkortájt indigó volt divat,
nem pedig a bitek, bájtok,
meg is éltetek a versből,
hiszen vadásztak is rátok.
Mikor köteted megjelent,
még nem volt enyém az élet,
tudod, eljöhetnél hozzám,
most adom ki az enyémet.
De lehet, hogy rám sem néznél,
vagy tán azt mondanád: máskor,
ez a világ már idegen,
bekebelezte egy más kor.
ÉLES ANETT
Csodák
Egy apró zörej jött az ablakon át,
talán az ólomszárnyú éj verdesett,
aludni nem látott a őszhajú Hold,
csak feküdtem, hallgattam, hogyan esett.
Odakint tündérek súgtak titkokat,
a fák alatt árnyék szellemek jártak,
lombokat gyűjtöttek a lenge szélben,
rezgő, ezüstös holdfény pizsamának.
Dallamok keltek, és mesék surrantak
be, táncolt a függöny az ablakokon,
üvegszemeit tágra kinyitotta
az álmos ház, csodálkozott a plafon.
A dalok pilláról pillára szálltak,
apró angyalszárnyakon jöttek-mentek,
egy nagy szusszanás volt az egész világ,
sóhajokból a csodák így születtek.
KAPOCSI ANNAMÁRIA
Gyöngyvirágjelen
Semmi vagyok, meztelen
Néma gyöngyvirágjelen
Selyemillat rezgő ága
Belesajdulok a mába.
Széthullok mint apró csendben
a halál,
Létezésén lépten-nyomon
vacillál:
"Hol is vagyok, mi is vagyok,
Hogy lehet,
Hogy vágyhatnak reám így
az emberek..."
Milyen békét hozok én azt
nem tudom,
Milyen csend az, amit kérnek,
gondolom
Én is félek, mit is hisznek,
bolondság,
Úgy hullanak mint a csillag
Kívánság
Látomások fészkén ül a
Gondolat,
Önmagán is minduntalan
Jót mulat
Pillérlélek száll a messze
jól jöhet,
Megvéd mindig aztán végül
Eltemet.
HORVÁTH-TÓTH ÉVA
Csak egy dátum
Csak egy dátum
a halál,
egy nap, amikor
a szív megáll,
a lét fonala
elszakad
nincs kéz,
mely összekötné
a szálakat.
Csak egy dátum
a halál,
egy nap, amikor
a lélek a testből
kiszakad,
súlytalan
már nem fáj
semmi sem,
szárnyakat kap
és glóriát
a felhők felett.
Csak egy dátum
a halál, amíg
a test a föld alatt
porlik, emlékek
foszlanak
az itt maradtak
gyászruhái
alatt, és sajognak
a ki nem mondott
szavak, és lüktet
a hiány, akár kés
az eleven húsban.
A halál nem csak
egy dátum,
az az a nap,
amikor valaki
végleg odavan,
és megszületik
az itt maradtak
szívében
a nincs, a fáj,
s a múlhatatlan
örök gyász.
SZÉCSÉNYI CSILLA
A szívmelengető
gondolataim határait
tavasz szikrája nyitogatja
reluxák közt átömlik a fény
a hideg zsúfoltsága múlté
lépcsőről lépcsőre ballagó
napjaim könnyűlnek -kék szatén
rám köszön az ébredés, ragyog
aranyhangú madárként trilláz
cseresznyefám ártatlan rügyén
régi-új tapasztalás-vágyban
rózsás szabadságra lobbantja
szívünket, örömből fon füzért
TOTH ENIKŐ
Emberséges lenni
Születésemmel Isten
rangot adott nekem,
a többi csak anyag,
hímzett rongyselyem,
azt a rangot emelte
bennem magasra a tan,
az életben mindig
ahhoz tartom én magam.
Ezt a rangot, úgy
belehímezte kis szívembe,
kitépni onnan ne tudja
ármánykodás keze,
ne kopjon meg idővel,
ne szakadjon széjjel,
díszes rangom hordom
lényem jellemével.
Nem kell díszes babér,
sem korona nekem,
mind, mind mulandó,
földi, s értéktelen,
csupán az emel fel,
ha emberséges vagyok,
valamit lelkemből
a világnak adok!
MAGLAI BARNABÁS
Nem hölgyem
Nem hölgyem...
Nem Ön van távol
Az idő játszik velem
A máért az örökkét elengedem
Persze csak
Holnapig érvényes ez
Mert éjjel felébreszt az álom
Furcsa élet lesz majd a halálom
R. HORVÁTH SÁNDOR /SAPA BROWN/
-M é g i s-
Valami ma elmúlt,
van, ami ma mégse,
fénye sötétbe bújt,
keze meg zsebébe...
Félbetört az egész,
félbetört a fél is,
a semmi kék egén
delel a Nap mégis.
Semmi lett a minden,
minden lett a semmi,
hinni, csak én hittem:
-vele jó itt lenni.
Csurran rám az élet -
mézízű szép bánat,
kitart még a készlet:
közöny és alázat.
GÁLL JÚLIA
Világom
Elindultam hosszú úton
Nap ragyog rám hevesen
szél cirogat, hagyom fújjon
sapka van a fülemen.
A világom tarka világ
telve hittel, reménnyel
mezőket tarkító virág
ont illatot bőséggel.
Ami eddig nem volt fontos
előtérbe kerültek
ettől megnőtt a világom,
csak álltam ott félszegen.
Isten súgott, kézen fogott
gondolatát átvettem,
sötét erdő befogadott
nem tiltakozott lelkem.
Tudom, oly sokat hibáztam
úgy magamba zárkózva,
Úr szívében helyet kaptam
most már minden rendben van.
Amit érzek, mit gondolok,
hitből fakadó virág
ha át tudom adni boldog,
s talán szebb lesz a világ.
KONDRA KATALIN
Vigasztaló
Kicsi madár kérlek ne sírj
jön a tavasz hidd el s ne félj
a világban háború van
kicsi fészked is romokban
mit a vihar megtépázott
helyre hozza majd a párod
benne bízva várj nyugodtan
élet van a tojásokban
vigyázz rájuk melengessed
fiókáidat etessed
ne törődjél a világgal
te csak dalolj te csak szárnyalj!
BRAUN KRISZTINA
A fogorvos
- Kérem, kövessen!
Szólított fel a középkorú asszisztensnő majd hátat fordított és riszálva elindult a neonvilágítású folyosón. A süppedő szőnyeg elnyomta lépéseink hangját, csak a ropogósra vasalt egyenruha egyenletes suhogása törte meg a csöndet. A nő nem épp a korának megfelelő méretű és hosszúságú köpenyt viselte, hiába a milliomosok pénztárcáihoz szabott környezet és fogorvosi árszabás, épp oly közönségesnek hatott mint anno gyerekkoromban Icuka az SZTK fogorvosának asszisztense, csak ő a lúgtól csípős szagú, pepita kockás folyosón csattogott előttem az akkor oly divatos klumpájában.
A folyosó végére érve hirtelen megfordult, így majdnem összeütköztünk, mivel igyekeztem lépést tartani vele. Megütközve húzta hátra a fejét, mintha meglepődött volna, hogy követem.
- Itt várjon, kérem. A doktor úr - hangja ellágyult - nagyon elfoglalt és csak néhány percre tudja fogadni.
Hüvösen végigmért, mit is akarok én a szent doktor úrtól aki élet és halál ura a fogorvosi szék fölött, a tömések mestere, a koronák koronázatlan királya.
Bólintottam és az ajtóval szemben árválkodó formatervezett műanyag székre ültem. Igyekeztem kényelembe helyezni magam, de legalábbis természetesen viselkedni ám a szék tervezői nem ezt a sorsot szánták a rájuk telepedő, fogfájós várakozóknak. Mindenesetre elfeledtették néhány percre a kínokat. Kezembe hajtottam fejem, pedig nem a fájdalom hozott ide, de persze ezt nem mondhattam meg a rövidszoknyás asszisztensnek, mert kipenderített volna úgy ahogy vagyok, hogy rabolom a drága doktor úr még drágább idejét. De muszáj volt idejönnöm. Mikor néhány hete, anyám temetése után egy idegen nő lépett hozzám és a kezembe nyomta a valódi születési anyakönyvi kivonatom. Mennyit kérleltem, zsaroltam, dühöngve fenyegetőztem anyám míg élt, hogy jogom van tudni, meg kell tudnom. Állta a sarat, összeszorított szájjal rázta a fejét. Azt mondta, megígérte, hogy nem teszi. - És én nem számítok?! - kiáltottam. Nem kaptam választ.
Az anyakönyvi kivonat alapján játszva eljutottam ide, a százhuszadik emeleti milliomosok fogorvosához. A vádirat melyeket évek óta fogalmaztam, hogy aztán egyszer a szemébe vágjam, felelősségre vonjam, már rég nem számított. Csak látni akartam, csak a szemébe nézni, vajon ugyanolyan-e, mint az enyém.
Nem akartak fogadni, hosszú a várólista, hónapok is eltelhetnek amíg erre a kényelmetlen székre ülhetek. Annyit mondtam, kérem, csak a nevemet közölje a doktor úrral. És "Szezám tárulj" néhány napon belül bejutottam a rendelőbe. Az ajtó halkan nyílt. Felpattantam és visszatartottam a lélegzetem. Az apró, ősz hajú férfi nem hordott fehér köpenyt, még csak túlzottan elegáns sem volt. Nem illett ebbe a környezetbe. Levette szemüvegét, elmosolyodott és halkan így szólt. - Pontosan olyan vagy, mint amilyennek képzeltelek, Szonja.
Ugyanaz a meleg, barna szempár tekintett rám, amit a tükörben látok minden reggel.
TÓTH GABRIELLA /TOGA/
A kabát alatt
Egy fecskében jött elém. Hm!— gondoltam én. Micsoda test, apró pihék, ahol épp kell, nem olyan, mint vastag feketével borított ülés a Porschéban. No, ez igen— kattogtam, míg közeledett. Lába, szerencsére nem túl méretes, mellkasa izmos, szeme szúrós, de valahogy mégis, csontig hatolt bennem az érzés. Lelkembe lát és én beleveszek tekintetébe. Óvatosan érkezett, félve, talán maga sem ismerte be, de vonzotta a kezem. Nem a festett köröm, nem a ráncok, hanem valami más. Elképzeltem, ahogy tenyeremből eszik, miközben én simogatom a hátát, majd ő, szerető szemmel rám néz és körbeudvarol. Tudtam jól, virágot sohasem kapok, de mindig ott lesz mellettem, mert ő ilyen. Talán. Bár ezt sosem lehet tudni az első villanásból. Mint a villám. Először hallod, majd látod is, és megperzsel, ha bűvkörében állsz. És hiába jönnek sorban a hasonlatos arcok, hiába kopognak ugyanúgy a léptek, hiába mutatják széles vállukat, mégsem, mégsem kell más. Csak a megismert hang, a megismert érzés. És nyújthatsz neki bármit, csak magad légy. És vihetsz neki bármit, értékét nem nézi, csak a gesztust. Egyszerűen rád van gusztusa. Lesi az arcod, a szemed, a kezed. Ha kell, sőt, ha szeretnéd követ. És te is minden pillanatban rá gondolsz. Olyan apró, olyan kicsi lesz melletted, ahogy te is érzed magad, mert kölcsönössé válik minden. Te érte, ő érted. Mekkora kincs ez, sokan nem értik, csak dobbantanak egyet, és vesztik, nem is ügyelve rá, milyen bődületes hibát vétnek.
Szóval, csak jött. Semmi sallang. Azt adta, láttatta, ami. Egy törékeny lélek, ki erősnek látszana, de ha közeledbe ér, megérzed, hogy mire vágyik. Melegségre, kicsit elbújni egy kabát alatt, vagy tenyérrel, ujjbeggyel egy puha simításra az arcán.
Belenyúltam a táskámba és zörgős zacskóból elővettem egy zsemlét. Beleharaptam. Ő nézett, szinte könnybe lábadt szemmel szemlélte mozdulataim. Egy falatot még letuszkoltam torkomon, míg elmerengtem. Miért ő követ engem? Miért egy madár?
.jpg)
APEVA - ELSŐ KÖZLÉS
BÖRZSÖNYI ERIKA
Már
nyílnak
a fű közt
százszorszépek
üde szirmai
*
Most
csend és
virradat,
emberi hang
sem hallik ma még
*
Szél
vihar
tombol, zúg,
félelmetes.
Nyugtalan szívem.
*
Az
Idő
úgy rohan
velünk tova,
észre sem vesszük
*
Hűs
szellő
szárnyán jön
az este, Hold
fénye vetül rám
(Szerk.: R. Horváth Sándor)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése