MIR-TUS Irodalmi folyóirat 2023. május 1.
MIR-TUS Irodalmi folyóirat
2023. május 1.
VERS - ELSŐ KÖZLÉS
MAJOR PETRA
Tűz jegy
Kinek bordái közt
tüzet dajkál a végzet,
annak nem elég az ábránd,
az anyagtalan képzet,
ott elpattanni készül
a csontok gyenge pántja,
ott szolga lesz az ember,
önnön szenvedélye bábja,
és futni kezd egy napon
a benne égő kassal,
hogy megkösse a békét
méllyel és magassal.
VASKÓ ÁGI
Lopott fény
A vánszorgó napok már versenyt futnak,
s könny nélkül vésnek arcomra ráncokat,
az éjjeli csend nem ringat álmokat,-
bár emlékeid még felszínre buknak.
Mint könnyűléptű tavasz, úgy suhansz el,
mert tavasz voltál … az első szerelem.
Félszegen súgtam magamnak: szeretem,
s te nem válaszoltál vissza igennel.
Látod, még most is mily gyáván és félve
vallom be titkomat, a régi szívsebet,
az örök vágyat, mely álmot kergetett.
Lejárt az időm… a túlparton béke…
magamra simítom lopott fényedet,
mit nekem szőtt a szerelmes képzelet.
TÓTH OLIVÉR
Szívédes
Anyaszomorító esők bandukoltak
Trónod elé ahol bohócaid sirattak
Ámulattal csodáltak míg bőrödön
Lepragyöngyeid közé virágzó fény-
Méh vetett ágyat a múlásnak testeden
És szerelmes ráncaidba bújt népeken
Örökös páncélt gyalult a gyermekség
Nyelveden lázban fente a születő halál
Bennem már hamvaidból izzó húsból
Kelt vádló emlékezéseiből éltet a féltés
Ne korhadj tovább és sebeidre ne hívj
Ásító áriáid árja zokogásban őssejtek
Aritmiáim lelkedhez delejező időzónák
Teleportált jóság hívogatott közeledbe
S az üldüzött el anyaságodtól férfiként
Dedségnélküli bálványt ledöntött jóság
Ím hiába tiltakoztál a beletőrődés ellen
És elengedésed utolsó emlőit szopták
A füvek a fák gyökerei allat megbúvó
Holdak az anyaság napjainak bolygóin
Hol egy testben alvadhatna minden lélek
Mindenki lélekbe préselt testszentségnek
Keresztmetsző szeretetlenségem ünnepel
Minden napot anyám napjának nevezek
Nem lesz több szirom csokorba szedett torz
Szempárjaimra gyűlt dereimet kővé edzem
Eltévelyedett evolúcióim derűre tanítanak
Öléhez szokott szívédességeim ki ne haljanak
Lepragyöngyeink közé virágzó fény- ámulattal
Csodáltak míg bőrünkön trónja előtt emberarcú
Hon-bohócaim odasirattak Istenmás kőhalmaknak
Anyaszomorító vizet fakasztó földek bandukolnak
ÉLES ANETT
Semmi és minden
Szárny vagyok a szélben, napfény a patakban,
melengető kézzel ölelek, ha fagy van,
zúgó tenger sója vagyok egy kis cseppben.
sima, apró kavics elfelejtett zsebben.
Hogyha dal kél, hangja semmi, mégis minden,
egyszer majd a hűs szél elvisz messze innen,
csillagvirág szirmon pihen majd a fény is,
annak harmat szirmán megpihenek én is.
DOBROSI ANDREA
Július elején
/Parafrázis Petőfi Sándor: Szeptember végén c. versére/
Már nyílnak a földek a napsugárnak,
már izzad az ember a kávé előtt,
de figyelsz-e este a híradásra,
tegnap még megfagyott polcon meggybefőtt.
Még magamban inognak a nárciszok,
ahogy a tavasz a színeit ontja,
de egyre több a bögöly, a légypiszok,
ha tükörbe nézek, arcom is ronda.
Ej, elhal a kajszi, ha nem jön eső,
legalább Kedves Te életben maradj,
zsugorodik tócsa, napfény egyre nő,
érezd a gyíkok között is jól magad!
Ó, mondd, melletted sütkérezzek én is,
elhesegessem az UV-sugarat,
látom a dinnyét, ahogy az növekszik,
szerencsére neked nincsen sörhasad.
Ám ha mégis légzsák lenne a tested,
akkor gyűjteni kezdem a roncsokat,
Ken babát a tükörben ne keressed,
nem a fitneszteremben vagy gondolat.
Lehet éppen, nem a korsó a vágyam,
benne folyékony, habos sütemény,
de azt inkább a Te kezedben lássam,
mint hogy az öledben szertefollyak én.
SZILÁGYI FERENC HUBART
Bajnoki rangadó
Megosztott e zagyva világ,
külön ülnek zöldek, lilák.
Hódolnak a fociláznak,
szitkozódva szotyoláznak.
A bőrfejű, meg a szittya
egymás anyját szaporítja,
és vér folyik, rosszcsont reccsen
kinn, a Fradi – Újpest meccsen.
Ha csendben ülsz, az már hiba,
hát köss bele a sporiba!
Ezért talán meg sem rónak:
Pápaszemet a bírónak!
Sípod, dobod legyen veled,
csináld ki az ellenfelet!
Ez nem templom, se nem zárda,
mennydöröghet a petárda.
Száll a füst, a csúfos ének,
így hódolnak a békének:
Hülye, hülye, huj, huj hajrá!
Ki rosszul fúj, ott jön baj rá.
KOZÁK MARI
Elment…
apám úgy ment el
hogy elfelejtett köszönni
csak a kapuig akart sétálni
aztán feledte a visszautat
zakóját begombolta
azt hiszem sálat is kötött
lábán egy lyukas cipőt hagyott
adtak tán újat az angyalok…
hajlott volt háta
pedig sosem cipelte a bajokat
azt anyámnak hagyta
neki járt a tivornya
a szép ruhák és fehér ingek
virág a gomblyukba
meg kesztyű tavasszal
a szél a kezét ne csókolja…
apám úgy ment el
hogy tudta vissza nincsen út
csak állt az ajtóban
olykor elhitte a csodát
mindig egyedül ettük meg a vacsorát
mert éjjel jött haza
nem mulattatta őt a család…
aztán csak elment
köszönni sem volt kedve
az unokákat látva néha kesergett
tán magát siratta
vagy mégis szerette
ha anyám olykor kedvesen ölelte…
apám úgy ment el
hogy elfelejtett köszönni
csak a kapuig akart sétálni
aztán feledte a visszautat
zakóját begombolta
azt hiszem sálat is kötött
lábán egy lyukas cipőt hagyott
adtak tán újat az angyalok…
…anyám gyertyát gyújt
megmossa arcát – fehéret ölt
ujjait imára fonva
ül az apámtól örökölt széken
és mosolyog – feledi ami volt.
R. HORVÁTH SÁNDOR /SAPA BROWN/
Ez nem London
Ez itt, ez nem London,
szemünk lóg a Holdon,
lábunk a Föld felett
csak lebeg és lebeg.
Azt mondják, ez otthon,
véredben feloldom,
ami méz és kalács,
a szívnek kalapács.
S eljátszunk a téren,
cirkusz itt az éden,
bohócnak tán érdem,
törpéktől nem kérdem.
Nézzük a kék eget:
rózsaszín fellegek,
ami szép, azt hiszed,
teszed, és elviszed.
Csak még egy kis ugrás,
a Nap remek munkás,
megcsillan szenny hátán,
fényében a Sátán.
Ez itt, ez nem London,
kiolvad a sorból
ispán és vármegye,
nehogy más elvegye.
Ez itt egy kis ország,
tollakból kimosták,
sok hegyét elhordta
több határszomszédja.
Van tenger: sártenger,
özönlik az ember,
tépázva, falazva
sorsát a magyarra.
S eljátszunk a téren,
cirkusz itt az éden,
bohócnak tán érdem,
törpéktől nem kérdem.
Nézzük a kék eget:
rózsaszín fellegek,
ami szép, azt hiszed,
teszed és elviszed.
Csak még egy kis ugrás,
a Nap remek munkás,
megcsillan szenny hátán,
fényében s Sátán.
Vagyunk és csak nézünk,
közöny a vendégünk,
tegnap és azután
nevet ránk oly bután.
Ez itt, ez nem London,
te vagy a porondon.
Létednek nagy ura,
békédnek koldusa.
OROSZVÁRI KATALIN
Április
Színekkek, szirmokkal
idézi a tavaszt.
Új élet, reménnyel
egy évet sem szalaszt.
Ígérget, igézet,
lélektér, keresztút.
Szellő hív, szél kerget,
kiseper minden bút.
Hajnalban hűvös dér
borzongat fáradtan,
de a hit megmarad
trillázó szólammal.
Szeszélyes színjáték:
minden nap mást játszik.
Egy napos havazást,
vagy villám cikázik.
Nap festi fényével
újra az életet.
Rügy pattan, kidobol,
kápráztat, képzeleg.
Színjátszó szivárvány
égen és szívben is.
Nem feled, mindent lát
kíséri lépteink.
H. GÁBOR ERZSÉBET
Jázmin illatú reggelen
Jázmin illatú reggelen
játszik a fény az ablakon,
s míg téged nézlek kedvesem,
percünk örökre elteszem -
ölelni vágyna két karom!
A szív zenéjét hallgatom;
odabenn halkan szól a dal,
minden pillanat alkalom,
mosoly rezzen az ajkadon,
a múltba csendben visszacsal.
Emlékek. Szűzi jázminok.
Csokorba kötve adtad át,
szemedben bujkált száz titok -
szerettem reád várni ott!
Habzsoltuk kába illatát...
Odakinn lenge szél zenél.
Bennünk semmi se változott,
s ahogy az ajkunk összeér,
minthogyha most is féltenél,
vállamat lágyan átfonod.
TÓTH ANDREA ~ REA
Vers
Van úgy, hogy fájva tollat fog az este,
érző szavak folynak, - morajlik a medre,
kisbetűk simulnak a bársonyos füzetbe,
mintha csengő szólna roskadó fejemben.
S mikor felbukkan a hold opál sleppje,
lazúrkék sorok merülnek a zöldbe,
krétafehér törik az eper-színű csöndbe,
rám harap a vers csipke-virág ködben.
KAPOCSI ANNAMÁRIA
Éretlen lelkén fényt fűz az Isten
Távol vagyok, mint az este
rárajzolódom a csendre,
sűrítem a hangod halkan,
véletlenül, mint ki ott van.
Úgy teszek mint aki lépett,
s térdre hullott menedéket
festek széppé, mázalázat,
semmiágyat ringató éj.
Melléd kölcsönzöm a tegnapi csendet,
hová már nem ülök én,
úgy vágyom mint aki él még,
de Bocsánat, lett a hazám.
Mondhatnám, de kinek, minek,
értésre nem ért meg még,
éretlen lelkén fényt fűz az Isten,
talán ma kitagadnék.
Letagadhatnám a holnapi álmot,
a mait meg elfeledném,
hogy még segítsem felnőni lelkét,
de hová rejtőzöm én...
STÁBEL REZSŐ
Semmivé foszlott
Foltozott ócska haldokló kis szívem,
lüktető tűzcsóvád martaléka lett,
én voltam ki a tűzre nyers ágat tett,
hiányod fájdalmát magammal viszem.
Parázson járok sokszor nem is érzem,
minden izzó szikrád húsomból evett,
mikor az érzelem fénycsóvát tettet,
szélfútta reszkető sugárban vérzem.
Máglyádon hamvadok vérvörös ködben,
egyszer nyugtot lel az iszapos földben
a semmivé foszlott szárnyaló remény.
Jeges közönyöd tűzesőbe robban,
tűzcsíkod után csak a semmi lobban,
tajtékos, haragos, halálos örvény.
VINCZE ANDREA VICTÓRIA
Április esővel…
Ma az öreg, bölcs fák is hallgatnak,
az eső
lemosta róluk a tavaszi fényeket,
kiváltság és talány,
ha megtartanak az ágak
minden éppen ébredő rügyet…
Közhely
a kopogás az ablakpárkányon,
a tájon nehéz függönyként simul el
az idő,
kellő napfény nélkül
ájultan hajlanak földre a virágok,
s nehezen múló délutáni átok
a pocsolyákat felkavaró
szél…
Mély és egyre mélyebb az álom
a falak között,
beköltözött álmainkba rejtelmesen
a hideg,
megremeg a szemhéj,
didereg a szív,
s az elszabadult esőt
a nyíló szivárvány sem menti meg…
2023, április
MAGLAI BARNABÁS
Csak a csendet
Csak a csendet kérem
A motorok dübörgő hangját
A víg szelet arcomba
Vagy nem baj ha pofánvág
Csak a csendet kérem
Fussanak vissza a fák…házak
Mennyi fűszálat láttam
Csodaisten rajzolt rám szárnyat
Csak a csendet kérem
Az út felhörgő csendjét
Ebben a megfulladt képzavarban
Minden métert megölelnék
KONDRA KATALIN
Üzenet
Drága Anya!
Te vagy ma
az első gondolatom
kávét főztem neked
ott van az asztalon
a kedvenc virágos
bögrédbe öntöttem
hiányzol nagyon
itt vagy a szívemben
Hányszor kérdeztem
mi lenne nélküled
ma már tudom
őrzöm emlékedet
virágot is szedtem
anyák napja van
rohannék hozzád
boldogan
Már hiába mennék
üres lett a ház
de érzem a kert
virág illatát
szinte látom
óvó tekintetedt
süteménybe sütöm
a régi ízeket
úgy főzök ahogy te
mindent megtanultam
azt mondják itt vagy
a mozdulataiban
El se mentél soha
bennem élsz tovább
mert az élet
örök körforgás
engem is tovább visz
majd a gyermekem
ha majd követlek
akkor te meg én
együtt kávézunk
a felhők tetején.
TOTH ENIKŐ
Élet
Tán már nem szeretnek,
hogy szerettek régen,
volt pár nehéz próbád,
megkóstolt az élet,
szívedbe kése mart,
felhasítva kebled,
elhitetve veled
fájva kell szeretned.
Azt hitted jó az úgy,
ha sajog, ha vérzik,
hiába mondanád,
mások úgyse értik,
hallgatag magadnak
kell vinni a terhet,
és ha jó szolga vagy,
semmi baj nem lehet.
Elszalad az idő,
mire kimondanád,
azt mi nyomja szíved,
azt mi marja a szád,
és a keserűség
felemészt, mint méreg,
ne csodálkozz rajta,
ilyen ez az élet.
HORVÁTH-TÓTH ÉVA
Melléd leülök
Elmegyek hozzád,
zöldellő kertedbe,
ahol az orgonák
illata leng lilán,
a tornácon szék áll
üresen, mint a kúton
az üvegpohár,
beszőtte az idő,
s pókfonalán
egy korty múltat
ringat a délután,
leülök és nézem
a tulipánok búbját,
szirmaik közt
szunnyad a mézszín
napsugár, a szél
halk szavú dajka,
mint te voltál,
itt vagyok nálad,
állok a szék előtt,
belélegzem
az orgonát,
elképzellek,
hogy ott vagy,
én melléd leülök,
simítod kézfejem,
körénk omlik a csend,
és együtt nézzük
a fecskéket,
meg a kék eget.
SZÉCSÉNYI CSILLA
Ünnep voltál
Bennem ragadtál, mint az ünnep,
napról napra így gondolok rád,
Ujjongtak egyszer felettünk a zöldek,
acélölelésben láttak minket a fák.
Elfüggönyözött szíved előtt rekedtem,
-Mondd, értem újra kitárod-e tán?
A tél csendjét félreseperten
hittem, tavaszom leszel, ezerszép világ.
Hittem, hogy drága karjaid a minden,
közöttük becsukhatom kék szemem,
Hittem, ha csak gyűszűnyi időt adhatunk egymásnak, innen
az ég alól nem kell többé már semmi sem.
De ébredésem fájdalmasabb volt, mint egy emberöltő-múlás,
a sodrásban a vágyálmok mind tovatűntek,
Egyszerre szakított el tőlem az űrnéma távolság s a honvágy-zúgás,
mégis, bennem ragadtál, mint várva várt ünnep.
BALÁZS ANITA
Mesélj Anya
Kérlek Anya, ülj le most egy percre,
Várhat a házimunka, hadd bújjak az öledbe.
Karolj át szorosan, s mondj egy igaz mesét,
Amit csak te ismersz, és most már én.
Mesélj nekem arról, milyen volt a világ mielőtt megszülettem.
Mondd el azt is, te hogyan éltél,
Vágytál rám és sokszor elképzeltél?
Mit éreztél mikor megtudtad, hogy úton vagyok?
Boldog voltál és örültél nagyon?
Tudod, én már akkor szerettelek, mikor még a pocidban voltam,
Azóta, hogy a szívem először dobbant meg a szíved alatt.
Tudtam, hogy nálad jó helyen vagyok,
És ma sem kell más, csak hogy átöleljen két szerető karod.
Mesélj Anya, kérlek,
Ilyennek képzeltél?
S nem bánod egy percig sem, hogy az Anyukám lettél?
Tudom, sok az áldozat és a fáradtság miattam,
Az állandó aggódás, hogy vajon minden rendben van?
Nyugodj meg Anya, mindent jól csinálsz,
Hidd el kérlek, számomra te vagy a világ.
Ha néha úgy érzed kevés vagy, csak nézz rám
A csillogó szemeim elárulják, nincs nálam boldogabb.
Mesélj még, Anya,
Mi vár rám mikor nagy leszek?
Te akkor is ott leszel és fogod majd a kezem?
Mindig én leszek a lelked virága,
Aki miatt úgy érzed, nem éltél hiába?
Ne sírj Anya, én szeretlek téged,
Nincsen semmi baj,
Csak a te kisbabád oly kíváncsi lélek.
Taníts Anya, kérlek,
Én még kicsi vagyok,
Nem tudom, hogy mi a jó és mi a rossz.
Mondd el nekem mindazt, amit te tudsz,
S én minden édes szavadért ezer puszit adok.
Taníts még, Anya,
S mikor majd felnövök
És vár a nagyvilág
Magammal viszem minden szavad,
Hogy útmutató iránytűként vezesse az utam.
GÁLL JÚLIA
Hitünk ereje
Ideális világban élni lenne jó,
s nem felemás érzések között, képzelt becsület hálója elszakadt,
s mi mind szégyenben vergődünk. Annyi égi figyelmeztetés,
nem jó felé halad a világ,
ébredj ember,
még térdre borulhatsz,
hited nem hagy cserben,
gyűlölet felé halad a világ!
Kétszeresen imádkozzunk
kinek nincs hite, ahelyett is,
hogy ő is békére törekedjen,
a hályog szeméről 'tán leesik.
A szeretetnek győznie kell,
mindenféle fondorlat között,
vegyük észre a jeleket,
s a megbecsülés tudományát
lelkünkben őrizzük,
s embetársainkra vetítsük.
MAKRA ILDIKÓ
Égboltozat
A pirkadat egy halvány csipke, lilás.
Isten terítette az égre, ki más.
S az ezernyi cseppet, ami ráfagyott,
gyöngyként tette rá, miközben lágy fagott
énekel, hogy a hajnalt hívja elő.
Felbukkan a nap is, hajnallal kelő,
majd megszólal egy dús hangú klarinét.
Hangjára ébred a hegy, síkság, a rét.
Azután dalol a vidám cimbalom.
Mondja a hárs: szétterítem illatom.
A nap feljebb száll, eljön a fényes dél.
Napsugárból szőtt vitorlán szél zenél.
Mélykék bársony, és rajta tüll az alkony.
Angyali kórus zeng éteri hangon.
Megszólal újra egy selymes, lágy fagott,
s letöröl arcomról minden bánatot.
NOVELLA - ELSŐ KÖZLÉS
BRAUN KRISZTINA
A pin-kód
A sűrű hóesésben óvatosan lépkedett az üzlet bejárata felé. Reggel óta szakadatlan esett és hiába várta, hogy elálljon. Február ide vagy oda, sajnos még mindig tél volt, kegyetlenül. Tíz körül indult el otthonról. Arra számított, hogy mire az üzlethez ér, eltakarítják a parkolóból és az üzlethez vezető útról a havat. A vezetéssel nem volt gondja. A fűtött garázsba a lakáson keresztül vezetett az út, így egy lépést sem kellett tennie a csúszós, hóval bevont lépcsőkön és a felhajtón. Az automata garázskapu felnyílt és a terepjáró úgy gurult ki a szürke ég alá mint egy doromboló fekete macska. Lassan vezetett, de tudta, nem fog megcsúszni a négykerék meghajtású autó az úton, hiszen erre tervezték, az extrém helyzetekre. De az üzletközpont parkolójába érve elkedvetlenedett, mert a legtávolabbi helyen volt csak parkoló és mindent belepett a néhol fehér, néhol összetaposott, latyakos hó. Legalább tíz percbe telt, míg eljutott a bejáratig, ahol a szőnyegen leütögette a lábáról a latyakot és végre bent volt. Belekapaszkodott a kerekes bevásárlókocsiba és elindult a hosszú sorok között, hogy a gondosan megírt lista szerint bevásároljon.
Jó másfél óráig bolyongott, nézelődött, vásárolgatott. Beállt a kígyózó sorba és ráérősen nézelődött. Az emberek úgy vásároltak, mintha itt lenne a világvége, pedig csak péntek volt. Végignézett az előtte lévő kosarakon, megszemlélve tartalmukat, hátha valami olyanra bukkan, amit neki is meg kellett volna vennie, csak elfeledkezett róla. Tán még nem késő ilyenkor visszamenni érte. Ekkor kiszólt az egyik pénztáros, hogy igazán sajnálják, de valami gond van a terminálokkal és egyelőre nem tudnak kártyát elfogadni, így szíveskedjenek készpénzzel fizetni.
Többen bosszankodva elindultak a kijárat felé ahol a bankautomaták voltak. Hátrahagyták kosaraikat, reménykedve, hogy visszatérve megtalálják azokat. Elővette pénztárcáját és megszámolta, mennyi készpénz van nála. Kiderült, jóval kevesebb mint amire számított. Idegesen félretolta a kosarát hogy egy olyan sort keressen, ahol talán nem tologatják el, nem vesznek ki belőle semmit, ahova talán vissza is talál. A háziállat eledelek között elég kevesen lézengtek, így megfelelőnek tartotta a helyet. Negyedórát állt sorba a bankautomatánál mikor végre sorra került. Betolta a kártyát és az automata kiírta, hogy üsse be a biztonsági kódját. Elindult a keze a billentyűk felé, de hirtelen teljes fehérség borult az agyára és fogalma sem volt mi a pinkódja. Felnézett a monitorra, ami villogva várta a jelet, hogy a következő lépést megtegye. Újra lenézett a számokra de egyszerűen kitörlődött a kód. Egy ideje a vásárlásoknál csak szimplán odatartotta a kártyát a leolvasóhoz és egy bizonyos összeg alatt ez elég is volt, nem kért kódot a pénztáros, az elfogadta a jelet és már le is vonták a vásárlás összegét a bankszámlájáról. Rájött, hogy hónapok óta nem használta a pinkódját. Most viszont egyszerűen nem jut az eszébe. Pedig ő találta ki a négy számot. A bankban direkt úgy kérte. Lássuk csak...A felesége születési ideje volt egy ideig a kód, de elvesztette a kártyát, majd letiltotta még aznap és a bank azt javasolta, hogy új kódot adjon meg. Ekkor megváltoztatta a két unokája születési évének utolsó két számára. De mi is volt..? A hátamögött türelmetlenkedni kezdtek a pénzfelvételre várakozó emberek, először halk, majd egyre hangosabb és indulatosabb megjegyzéseket tettek. Elnézést kért és megnyomta a törlés gombot. Az automata kiadta a kártyát. Arrébb lépett, utat engedve a várakozóknak. Felnézett az égre. Ákoska nyolcvankilencben, Elvira kilencvennégyben született. Visszaállt hát a sor végére és jó tizenöt perc múlva újra az automata előtt állt. Beütötte a négy számot, de nem fogadta el a kódot a gép. Még két lehetősége van, és letiltja a kártyáját az automata, ő meg mehet haza ennivaló, pénz és érvényes kártya nélkül. Ráadásul tankolnia is kell, mert már alig van gázolaj az autóban. Hátranézett. Két ember várakozott még mögötte. Bocsánatkérően kivette a kártyát és előre engedte őket. Nekidőlt a falnak és törni kezdte a fejét. A felesége 1945-ben született, de azt a kódot megszüntette. A két unoka születési ideje nem jó. Mikor változtatta meg? És mire? Hirtelen eszébe jutott, hogy két hónapja, mikor a karácsonyi ajándékokat vette, valami volt a kártyájával, de nem kellett kicserélnie. A neje elővette a sajátját és a kezébe nyomta, hogy fizessen azzal. Úgy is egy számlájuk van. Végül arról fizetett. De akkor mi a fene van a kóddal? Szabad volt az automata, így újra odalépett. Talán az előbb elvétette, nem jól írta be a számokat. Lassan, óvatosan nyomogatta a számokat, de a gép újra nem fogadta el. Nincs más választása, haza kell mennie így, hiszen ha még egyszer rosszul üti be a kódot, elnyeli a gép a kártyát. Visszament a boltba, hogy szóljon, a kosár tartalmát ha lehet őrizzék meg délutánig. Legfeljebb visszajön a felesége és majd ő kifizeti. A pénztárra közben kiírták, újra működik a terminál, lehet kártyával fizetni. Fellélegzett és újra beállt a sorba. Könnyű volt a lelke, hogy így megoldódtak a dolgok, bár másfél órája hiábavaló várakozással és próbálkozásokkal telt. Hétfőn bemegy a bankba és elintézi ezt a hülye kódot. A pénztáros mosolyogva pakolta be a műanyag szatyrokba az élelmiszereket. Mikor fizetésre került a sor, odaérintette a kártyát a leolvasóhoz, mire a nő azt mondta, sajnos ez a funkció még nem működik, és szíveskedjék betenni a kártyát és a pinkódot beütni. Elvörösödött. Mögötte várakozón néztek az emberek, a pénztáros várakozón nézte őt. Bedugta a kártyát de remegett a keze, nem merte megnyomni a billentyűket.
Képtelen vagyok rá… - motyogta
Valami baj van? - kérdezte a pénztáros kissé türelmetlenül, de hangjában némi aggodalom is vegyült.
Sajnos elfelejtettem a kódot… bosszantó, de ez van. - Elkezdte visszatenni a kosárba a szatyrokat, hogy az üzletbe visszatolja.
A pénztáros odahajolt és ránézett a kártyára.
Ez nem is csoda, hiszen ezen a kártyán egy női név szerepel.
Hogyan? - kapta fel a szemüvegét, hogy az apró betűket kiolvassa. Ekkor vette észre, hogy a felesége kártyáját tartogatja a kezében. Kapkodva elővette a pénztárcáját és a könyvtári belépője mögül előhalászta a sajátját, ami teljesen ugyanolyan volt, csak épp a számok voltak rajta különbözőek.
Sajnálom - mosolygott zavartan és bedugta a kártyát a leolvasóba, majd beütötte a kódját.
TÓTH GABRIELLA (TOGA)
A kabát alá
Sára, nevezzük így az alanyt, akiről szól ez az egész, mert magamat mégsem írhatom. Túl egyszerű lenne.
Sára. Miért is Sára? Csupán rajongok az S betűért, ennyi.
Szóval, Sára.
Hideg volt, nagyon hideg már napok óta, és hiába több réteg ruha, vacogott. Kezeit zsebébe tette, arca sápadt volt, haja élettelen. Sokszor érezte úgy, hogy …Talán nem is érdekes. Nyugalomra vágyott. Meddő gondolatfolyam, élettelen órák, csupán belső hangok törtek utat benne. Természetesen, Sára, mint oly sokan, igyekezett elterelni a gondolatait, mindenféle pótcselekvést kitalált. Eszeveszett táncba kezdett, a várost járta, ruhabarlangokba tévedt. Tévedt? Na, jó, szándékosan kalandozott. Pezsdült a vére, éledt, de csak addig, míg újra egyedül nem maradt gondolataival. Egy területen mintha eredményes lett volna, máshol kidobott szivacs, melyben lerakódott már ezernyi porszem. A gépezetből kifogyott az olaj, és csattogott, morgott, visítottak a fogaskerekek.
Esténként le-feltekerte a rongyszőnyeget, és ha már ott élt, vitt kis életet a padló közelébe. Birkózott még magával, hogy jobb lesz, szebb lesz, de ahogy kilépett a burokból, Sára újra magára maradt. Sára, aki sokszor nem találta helyét, és már bocsánat, hogy rímbe hajlok, főzelék volt, és nem feltét. Csupán spenót, amire árgus szemmel néznek, de mehetett volna akár tökfőzeléknek, de tudjuk, a remek falat mindig a hús. Sokszor fasirtban volt magával, sokszor elhallgatott a madárdal, és csak hörgött, zörgött csontja, és mosta – mosta szarkalábait. Sára nem volt elég, nem adott eleget, és ha kért, messze földre mentek a hercegek. Mellényzsebbe bújt, néha kikandikált, és nyitogatta szemét, hátha lát.
Sára megijedt. Félt is, hogy mi lesz akkor, ha mégis. Nem, pedig vigyázott, de nem akart újra visszabújni. Talált egy kis fényt, és ahogy rásütött a nap, jólesett Sárának a meleg.
És ha fújt a szél?
Bevackolódott egy kabát alá.
— Ébresztő! — csöpögték a jégcsapok.
Miért épp Sára? Mert rajongok az S betűért. Ennyi.
HAIKU - ELSŐ KÖZLÉS
.jpg)
APEVA - ELSŐ KÖZLÉS
KONRÁD VIKTÓRIA
Egy
Fehér
Reményszál
Fonja körbe
Reszkető lelkem.
*
Adj
Reményt
Szomjazó
Szívem kéklő
Dobbanásának.
*
A
Soha
Nem szűnő
Remény maga
Életszeretet.
*
A
Legszebb
Szó csillan
Horizontra
Írt szivárvánnyal.
*
A
Remény
Remegő
Fohász érző
Szívnek elhintve.
EGERSZEGI ÉVI
Fény
ablak,
nyitott szív.
Besurranó
tolvaj a magány.
*
Majd
nyitom
ablakom,
ha szívem is
ki tudom tárni.
*
Nézd
függöny
ráncait!
Mint az arcom.
Ha mosolyt csalsz rá.
*
Fény,
tavasz,
szerelem.
Ittfelejtett
inged illata.
*
Nincs
álmom.
Elvitte,
hogy majd egyszer
megvalósuljak.
GYEBROVSZKI ILONA
Mégy
hová
az eszed
reményteli,
életcélt mutat.
*
Gyors
tettnek
időnként
jól teszed ha,
nem is vetsz gátat.
*
Kéjt,
gyönyört,
ne vess meg!
Hiszen olykor,
csak abban hittél.
*
Szül
földünk
Szilfákat.
Túltündökli,
folttalan egét.
*
Rejt
ezer
vágyálmot.
De a jövőt,
sorsa rendezi.
(Szerk.: R. Horváth Sándor)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése