MIR-TUS Irodalmi folyóirat 2023. június 4.
MIR-TUS Irodalmi folyóirat
2023. június 4.
VERS - ELSŐ KÖZLÉS
ANDRÁSSY RÉKA
Begombolom magam
Begombolom magamat. Partokat gombolok.
A partokra kis kunyhókat gondolok.
A kunyhókban fény pislákol mikor jön az este,
ráborul a fövenyre az árnyék nehéz teste.
És ott, a fal tövében kuporog egy alak.
Mellkasában néma, tátogó, nagy halak.
A halak szívében régi, rozsdás fémhorog.
Azon lóg a hal, a part s minden, mit gondolok.
Ha a horgot kitépem, mi marad?
Félelmetes hal a szabadság. Könnyen új horogra akad.
MAJOR PETRA
Jelenés
Itt időzöl néhanap, mikor hagyom
hosszúra nyúlni a csendet,
váratlan születsz újjá körülöttem,
de felismerlek minden alakban.
Csontjaid helyén most ágak hajladoznak,
szemed kékje halvány ég-derengés,
átüt súlyos lombokon.
Olyan lettél, mint a legendák:
egyszerre érvényes rád az összes igeidő.
Vajon értenéd-e még a nevedet,
ha kimondanám?
M. KARÁCSONYI BEA
A nyár
Mint kitárulkozó női test, a nyár,
szempillája álomittasan rezeg,
halmok és völgyek azúr pompája,
égre néző virágfejek felett
freccsenő ecset színes kápolnája.
Izzadva áldozol előtte, strandok
és homok királynője ő,
ahová lép szétfutnak az árbocok,
és fénynek öltözik a levegő, míg
albatrosz csőrében hal villan.
Mezőkön sétál, és árnyas fák alatt,
homlokodra teríti tenyerét,
délibáb bujasága, kánikula,
azt akarja vesszen minden ruha,
lenszőke hajába csókol a Nap.
DOBROSI ANDREA
Társkeresés
Régen is csapták a szelet,
csak akkor papírra írták,
most is vannak még bókhegyek,
a karakterek jól bírják -
megváltoztak irkafirkák.
Ma nem kell postára menni,
hogy megkapjál bűvöletet,
a bájolás már hadseregnyi,
amíg feladnál levelet -
talán megkérik a kezed.
Más a tér, a betűk: bájtok,
ájlávjúk vannak meg szmájlik,
onlájn hódolnak titánok
magyar földtől Szenegálig -
közben otthonuk a Lánchíd.
Ha a postás csenget is ma,
csak az ajtóban toporog,
azt is kétszer meggondolja,
és helyette inkább kopog -
digitális nyála csorog.
H. GÁBOR ERZSÉBET
Hiába
Érzem, hogy itt vagy, leskelsz most is,
hiába bújsz el, látlak ott is,
hiába játszol néma csendet,
tudom, az elméd el nem enged!
Beléd ivódtam, mint az illat,
szavamat, mint a bort, csak ittad,
gyümölcsös fámról csenve szedtél,
nevemnek régen rabja lettél.
Nem vállalsz fel, mert félsz, hogy egyszer,
feloldalak, mint holmi vegyszer,
s együvé válva, mindörökre,
fogoly leszel a börtönömbe’.
Tagadod, mégis erre vágynál -
parazsam óvott, hogyha fáztál,
meleg szívembe fészket rakva
vártál az édes kárhozatra.
Nélkülem ajkad néma, szótlan,
dalra fakadtál, hogyha szóltam -
lelkemet csönded megfagyasztja.
Úgy lesz, ahogy az Úr akarja,
hiába küzdesz, lásd be végre!
Lángomban tudsz csak fájva, égve,
létezni. Sorsod visszaűzött,
végzeted lettem, tiszta bűnöd.
VASKÓ ÁGI
Új tavaszunk Sumida
Mézes tavasznak, illata lebben,
éled a vágy is, zárt tenyeredben.
Ringó a csípő, táncos a lépés,
pille virágként nyílik az érzés.
Szerelmet sóhajt akácfa ága,
pedig csak fércelt zöld-lombruhája,
de, érzi ott bent, ha végre nyílik,
szűzi fehérben, mint ara díszlik,
s új tavaszunknak tárt kapujában
fürdeti arcát, fénysugarában.
2023.05.12.
ÉLES ANETT
Milyen ez a világ?
Milyen ez a világ? Ez a mi világunk!
Felhők fölé vágyva földhöz tapad lábunk.
Földhöz tapad lábuk, sárban térdig állva,
gondolnak a népek szebb és jobb hazára.
Ez a világ olyan, mint az ember tette,
rosszat és a jót is maga teremtette.
Gyógyító legyen ő, ne bíra, ne hóhér,
igaz ember felel a kimondott szóér’.
Addig, míg csak szólam, ezerféle frázis,
tettek nélkül bizony, meghal a világ is!
Tajtékzik a kórkép, mindent megtaposva
örült elme vétkét más vérével mossa.
Régi recept ez már, míg a világ világ:
hitvány ember máson veri el a baját.
Nincs fekete, fehér, sem meleg sem bármi,
bűnös lehet itt már holnaptól akárki!
Csakis ellenséged, hited nem lesz semmi,
próbáljon a világ végre EMBER lenni!
Ez a világ olyan, mint a mese vége,
csak a gyarló ember néma tükörképe.
HORVÁTH-TÓTH ÉVA
Elringató
Langymeleg szellő baktat a réten
hajlong a pázsit, bókol a lomb is,
loccsan a napfény fürdik a vízen,
bodzavirágon méz-jövő sejlik,
rebben egy pille ég színű szárnyon
mennyboltról hullott kis kék töredék,
csillanó hímpor ring tulipánon
szűzies csókja harmatot igéz,
fent ficseregnek dróton a fecskék
fekete-fehér gyöngysor nyár nyakán,
csipkét varr a csend pók szövedékén
megrázza lenge fürtjeit a nád,
sullog a csermely hószínű habbal
színarany fátylat lenget a pára,
csorran az emlék arról, hogy ringat,
ringat és csókol anyám karjában.
KOZÁK MARI
Töredékek
tavasz volt kék volt a világ
mikor lépted elveszett
vártam hogy visszajössz
ígérted – nélküled nem megyek…
aztán elmúlt a nyár
az ősz már a kapuk előtt állt
sárba feküdt a bodzaág
tegnap a tél is megjött
selyem ingén egy pipacsvirág
hívogatta magához a kék eget
nem értettem a hóban hogyan élhetett…
…sok éve már hogy a lépcsőn
az ősz öleli a csendet
és madarak szárnya alól aláhullnak
azok a valaha volt évek.
***
összecsókolóztak a harangvirágok
a lapulevél tenyerébe fészkelt a nap
kavicsok szemében csillag ragyogott…
vajon látnak most az angyalok?
***
kinyílt a tavasz mint az imádság
a magnólia karján ringatta mind gyermekét
egy rigó a kerítésen pihenve álmodott szép napot
zöldfű közt térdelt a tegnapi pillanat
az ég jászolából elszöktek azok a néma csillagok
és mire megjött a reggel a szél beköltözött
a szélesre tárt ablakok ölelésébe.
***
csak a csend ült mellém
madarak dalát vitte a szél
a tavasz az ajtó előtt várt
és imádkoztak nélküled a fák.
SZÉCSÉNYI CSILLA
A Jelen hullámhosszán
Mozdulatlanságom tavában
a hínáros múlt tovább nem nevelődik,
karmazsin vérem felgyúl; átemel oda,
ahol a csergő élet gyökerezik.
Testes mezőre húz a Nap,
az üresség gömbje telített a Mindennel,
kezem országútjára záporoznak a
nyers búzaszemek; összes tudva igenel.
- Igen! Érezned kell a zöldillatú jelent,
szívdobogva csüngj a hétköznapokon!
Világodban hagyd hátra a zsákutcákat,
amit a szeretetlenség épített, omoljon!
Tudd, hogy a Jelen hullámhosszán terül eléd a végtelen,
s aranymetszések szövik át számtalan porcikád.
Harmóniát először magadban fedezd fel,
az Ég téged is sólyom-pupillájúnak szánt.
R. HORVÁTH SÁNDOR /SAPA BROWN/
Senki se árva
Fénylik a nappal: kis kerek asztal,
megtelt az udvar gyerekzsivajjal.
Pattog a labda: napsárga neon,
árnyékot görget a szürke beton.
Játszani megáll, leül az idő,
senki se látja, nem érti, ki ő.
Nótámra gyújtok, a pad nehezül,
jó ez az érzés így, nem egyedül.
Szép ez a lárma: senki se árva.
Mindenki itt van, mindnek van párja.
Jönni ne jöjjön még ma az álom,
fülembe némán ne muzsikáljon!
Siklik az éjjel: vad, görbe-sötét,
csöndekből szabja rám rút köntösét.
TÓTH ANDREA ~ REA
Arcok
Tavasz préselt illatában
a virradat füstje alatt,
csendbe fúlva, rezignáltan
álltunk; - a tér hasadt.
A mályva színű óceán egy
mizantróp ecsetem nyelte el,
fényben úszó vakhomályba
merült a lomb-szemem.
Üveg-szeplők opál cseppje,
sós vízbe mártott gyöngy-szavak,
megterített boldogsághoz
belénk, csak kés szaladt.
Sosem látott filmfotókon,
regénybe illő részeken,
még felbukkan két kedves arc, -
majd igaznak képzelem.
VINCZE ANDREA VICTÓRIA
Szépen…
A ragyogó Nap árnyéka éppúgy éget,
mint a kék ég alatt suhanó lélek
belső tüze,
– valahol
egy bátor fülemüle dalol fenn a fán,
miközben rám lassan
meleg esőt szitál a szertelen pillanat…
Néhány óra alatt
a délelőtt forró hamvait elmossa
a langyos nyár eleji zápor,
néhány virág esőcseppekben ficánkol,
de a szirmok lassan meghajolnak
terheik alatt.
Mészfalat bont a víz,
lepereg a vakolat az öreg betonra,
tovább folyik a sáros kert felé,
s a kerítés elé is szürke pocsolyát fest
a pattogó idő.
Szemtelenül kapaszkodik az ajtó mellett
a csipkés repkény,
– egy eltévedt méhecskén
ezernyi pollen-szemcse nehezül,
bár enyhül a zápor,
felfelé futó indák zajától hangos
a kerti élet.
Borús képet fest elém a júniusi fény,
szerteszét sodorja a zápor
a kert színes ábrándjait,
csak a kopogó eső utáni pára marad,
s a szürke felhők mögött
valahol még a Nap várja délutánra
a kora nyári álom kinyilatkoztatásait…
2023. május 28.
TOTH ENIKŐ
Bánat
Mellkasomban annyi bánat zárva,
tegnapoknak kínját hordozom,
le tenném én örömest, s nem fájna,
legalább a mám és holnapom.
Ám az emlék vérem melegével
táplálkozik, falja sejtjeim,
örömet, mosolyt, álmokat rabol,
virrasztássá teszi estjeim.
Kutatom, mi az amit megtettem,
ott a múltban mulasztottam el,
és az a "ha" annyit ne gyötörne,
elaludnék végre derűvel.
Bordáim közt úgy feszül a bánat,
mint a láva, izzik szüntelen,
felmorzsol a tegnapok hibája,
s más-vétkiért magam büntetem.
FÁBIÁN FRANCISKA
.jpg)
Peregrinus
Permanens turista vagyok
a saját városomban
befizettem a költségeimet
de az idegenvezető
túl gyorsan magyaráz
a busz meg csak áll,
mint erőd
elvitte az erőd
mindennap újra tanulom azt utca neveket
vagy újakat komponálok
a jegyeket meg
lengetem
mint csinos kis lobogókat
legálisan
elfelejthetem
a tegnap estéket.
Nagyon messzire kell mennem
a hétköznapjaimért.
STÁBEL REZSŐ
Találkozunk még valahol
Találkozni fogunk majd újra és újra
s felötlik majd ott az a néma gondolat,
egyszer ismertelek, láttalak a múltban,
rezgésben, fényben, vágyakban hordozlak.
Lehet találkoztunk valamikor régen,
bogárként pihentem törékeny szirmodon,
csábítón lebegtem porodban a réten,
társad voltam akkor, egyetlen cinkosod.
Találkozó vizek, sós és édes tenger,
végül mind partot ér, sziklán múlnak,
kit selyemszárnyán élet tüze kerget,
porszemként száll s bárhová eljuthat.
OROSZVÁRI KATALIN
Hátamra lefekszem...
Csak nézem az eget.
A szellő ma végre
melegebbet lehel,
de odafönt bíz' fúj
fáradhatatlanul...
Fehér felhők úsznak
sebesen: vadlovak
csillagokat rúgnak
nappali fényben is.
Csapatuk nem lazul.
Szárnyalnak szilajon
ahogy lent nem lehet.
Vágtájuk jutalom,
lobogó sörényük
hullámzik vigaszul.
Kitakarják néha
előlem a napot,
nem marad árnyéka,
de az ég marad kék,
többé már nem fakul.
Feszítő örömben
lelkekben rügy pattan,
s dallammal köszöntget
kéretlen a tavasz:
hangja többszólamú.
Fejem fölött zengi
cseresznyefa ágán,
hogyan kell nevetni:
színes szirompelyhet
szór szakadatlanul.
Lassacskán elpereg,
de nyomot hagy helyén:
apró zöld szemeket
lenget a lét-remény,
örök áldomásul.
SZILÁGYI FERENC HUBART
Meddő talány
Ha már a kezdet kezdetén
a bánat sír e tollhegyen,
miért is írnék verset én?
Azért, hogy eggyel több legyen?
Ugyan, ma már kit érdekel
e sok szemét, a holt papír?
A polcon úgy sem férnek el,
s az élet sokkal jobbat ír!
A vers, a könyv csupán kacat,
a tűzben ékes lánggal ég,
a tinta rajta folt, maszat,
elég lesz ebből, már elég!
Nevetni, sírni, írni kár,
fölösleges az érzelem,
legyél kimért fakír, szikár,
és szenvtelen, sőt: szemtelen!
A rámenősé itt a tér,
övé a vár, s ha dús, a lány;
s a régi szép kor visszatér!
Mit ér a rím, e bús talány?
KAPOCSI ANNAMÁRIA
Ködmozsárban
Tenyerembe süt a semmi
meg akar tán melegedni
néha érzem, néha nézem
megmosolygom eleresztem.
Tenyerembe ül a semmi
ha szeretne néha lenni,
ismerem már, puha bársony,
ruhát váltó tavaszátkom.
Tenyerembe fér a semmi,
összegyűrt rongy, fejedelmi,
álmon lengő létezésem,
reggelente elfelejtem.
Tenyeremben ék az élet,
átüt rajta s menedékek,
sorát vélem, vakon nézek,
semmi álmát várom, téved.
MAGLAI BARNABÁS
Régen láttam
Régen láttam fecskeszemet
Egy kép tetején tollászkodott
Voltak Ők rengeteg
Ó ha lelkünkbe ütnétek szárnyatok
Félbehagyott álmokkal telve
Kőlépcsőn ülök csodát remélve
Csendet bólint a kedves
Odébb csúszok hátha elérne
KONDRA KATALIN
Egy régi nyárról
A széles utakon emberek vonulnak
kézen fogva jön velük a nyár
nehéz lábnyomok a parti fövenyen
kitágul tőlük a látóhatár.
Kezdődik a balatoni szezon
valami édes érzés éled bennem
nekem ez a kedvenc időszakom
remélem, hogy találkozom veled
emlékszel, milyen jó volt akkor
mikor még az égig is elértünk
és semmi nem volt nekünk akadály
és gyakran helyet is cseréltünk?
Én voltam néha te, te voltál néha én
mindez csak játék volt tudom
már nem játszok olyan könnyedén
bolondot játszottál s boldog voltam én
amikor jön a nyár, mindig eszembe jut
bár azóta már emléke megfakult
és az íze is más ma már a nyárnak
éles foga van a napsugárnak
vigyázni kell rád és rám is
ha véletlenül összefutnánk is
árnyékba kéne menni, és csak titokban
lehetne a régi dalt elénekelni.
2023.
GÁLL JÚLIA
Kesergő
amikor a hajnal ébren talál
gondolatok kavarognak fejedben
választ keresel hátha találsz
de semmi nem jut az eszedbe
a villamos már útnak indult
lelki szemeddel követed
ahogy a körúton befordul
csikorognak a kerekek
hazug világban hazug emberek
kábítják a világot büntetlenül
csak a pénz számít az élet nem,
pusztítanak kegyetlenül
sötét napok álmatlan éjszakák
a félelem ölel napokon át
szorít a mellkas, úgy fáj ott bent
élni nehéz már itt lent
egyensúlyunkat őrizzük
de ha meginog a hitünk
a pillanat varázsa elszáll örökre
tudjuk minden befejeztünk...
NOVELLA - ELSŐ KÖZLÉS
BRAUN KRISZTINA
Budapest emlékbe
Mikor kitoltam őt egy hete az onkológus légkondicionált rendelőjéből már azon törtem a fejem, hogy mikor utazhatunk haza, hogy bepótolja az ígért találkozásokat, hogy újra érezze a velőscsont a gesztenyepüré a tatárbifsztek ízét hogy beleharapjon egy kiflibe, hogy a Duna felől lengedező szellő simogassa az arcát, hogy a gyermekkor utcái, ízei, arcai szembejöhessenek vele.
Ez már a második kemoterápia lesz. Az orvos le akarta beszélni róla, szerinte felesleges tortúra, ami esetleg csak egy két hónappal hosszabbítaná meg az életét. Kegyetlen mondatok, lelketlenek, még ha igazak is.
Azt mondtam, kérem hagyja ezt abba, minden ember más, ne darálja a statisztikai adatokat, inkább semmit ne mondjon. Ne vegye el azt a szikrányi élni akarást tőle ami megmaradt.
Kilenc éve nem volt otthon. Néha hívták a barátok, osztálytársak. Nincs idő, meg minek is? Nem érzett honvágyat, amit, akit szeretett, ott volt körülötte: a párja a lányai a kutyája, a két emeletes busz amit minden nap vezethetett a kis városban ahol élt. Sok volt a munka, kevés a szabadidő. Inkább kajakozott a kedvenc partok mentén, sziklák alatt, kerékpározott Dartmoor dombjain, lefutotta a félmaratont. Egészségesen élt, soha nem dohányzott, az italnak még az ízét sem szerette. Egy nap aztán mindezek ellenére összeesett és az élete szinte abban a pillanatban összeomlott. Agydaganat, halálos, nem gyógyítható , csak kezeléssel meghosszabbítható az élete. Ez két éve történt.
Hogy történhetett? Ez volt az első kérdése az orvoshoz aki tanácstalanul felvonta vállát: stressz vagy sugárzás esetleg a genetika ahol kódolva van minden. Ki tudja?
Kemoterápia, sugárkezelés, minden nap séta, egészséges ételek és a következő felvétel már azt mutatta kisebb lett a daganat. Persze a perifériás látását nem nyerte vissza, munkáját elvesztette, kísérni kellett mindenhová, mert eltévedt volna, valahogy elveszett a tájékozódó képessége is. Majd szinte egy fél év alatt kerekesszékbe kényszerült, a bal oldala legyengült és elvesztette a koordinációs készségét.
Hogy történhetett? A neurológus felvonta a vállát. Talán a daganat, talán a sugárkezelés eredményeként sérült az agy.
Egy fantasztikus hét repült el a szülővárosában, barátok, szeretett rokonok, osztálytársak körében. Fájdalmasan szép, fájdalmasan rövid volt, de elhoztam! Itt voltunk, itt hagytuk a nyomunkat azok szívében akikben örökre megmarad ennek a találkozásnak az emléke, bárhogy is alakul a jövőnk.
Tóth Gabriella ( Toga)
Más kabátja
Csak feszengett Sára a kabátban. Jó volt rá, de mégis, talán kicsit bő, vagy kicsit szűk, maga sem tudta. A színe még tetszett is neki, modern, de elegáns. Vagy sportos. Épp ez volt baj.
Semmi konkrét. Csak lebegett az ujja, a háta elállt, a nyaka... a gallér... mintha fojtogatta volna.
Azon gondolkodott, ki is hordhatta előtte ezt a kabátot? Nagy mellényű főnök, vagy egy fáradt, lassú asszonyság, aki folyton járja a munka-bolt-család háromszögét. Úgy érezte, elveszett, hisz néha lötyögött rajta, máskor meg feszült.
Egyszerűen levethette volna a kabátot, de akkor fázott. Összehúzta. A kirakatüvegben idegen tekintet várta. Sehogy sem volt jó.
Kinyitotta, összecsukta, mint esernyőt, amikor száz méterenként esik, eláll,esik az eső. Tapasztaltuk már. Otthontalan érzés, hánykolódás az élet hullámain, folytonos alkalmazkodás és egy bizarr gondolat.
Hol kaphatunk magunkra megfelelő kabátot? Meddig keressük azt a helyet, amit ránk öntöttek, ahol tökéletesen passzolnak a varratok, színek és a méret ? Hová tehetjük a régi kabátunkat? Tartsuk meg, mint emlék, vagy alakítsuk a szekrényt az új kabáthoz?
Mikor hisszük el, hogy van új, van másik, amit éppen ránk szabtak?
És tényleg, létezik – e saját kabátunk?
Toga
2023.05.23
HAIKU - ELSŐ KÖZLÉS
BUDAY ANIKÓ
Apró források
futó patakok szülik
tenger hatalmát
*
Ha ház alapját
meggyengítik zuhanhat
a magas tető
*
Szövik a fátylat
komor viharmadarak
vad felhők gyűlnek
*
Szépen szóló dal
szívnek Erató szava
tavaszi gyönyör
*
Egy költő nem tud
hazudni szép szava a
lelkéből ered
KONRÁD VIKTÓRIA
Az
Öröm
Szárnyakon
Száll, s szívünket
Megcirógatja.
*
A
Boldog
Érintés
Lenyomata
A lelkünkben él.
*
Adj
Szépet
S jót, s öröm
Képében él
Tovább az emlék.
*
Vak
Lehetsz
A szépre,
De a szívünk
Becsaphatatlan.
*
Az
Ősi
Ösztön él,
Lüktet bennünk:
Élni boldogság!
GYEBROVSZKI ILONA
Láss
bele
szívembe!
Finomabban,
bánsz majd énvelem.
*
Szebb
öröm
amikor
valakinek,
jókedvet hozol.
*
Nyerj!
Fogadj
magadra!
Legyél lelked,
vezéralakja!
*
Úgy
élni
érdemes,
hogy okod van;
a boldogságra.
*
A
zene,
s gondolat,
a költészet
húrjain fakad.
A szerelem,
költővé
gyakran
tesz.
EGERSZEGI ÉVI
Fák
lombja
táncot lejt.
Huncut a szél,
nem ismer határt.
*
Szél
tépi
kedvemet.
Diribdarab
mosolyvirágok.
*
Ha
olyan
lennél, mint
a természet,
sosem bántanád.
*
Mint
a kéz,
mi esőt
gyűjt, olyan vagy
cseresznyevirág!
*
Mint
imát,
úgy zengesd
prófétaként
anyanyelvedet
Szerk.: R. Horváth Sándor
Megjegyzések
Megjegyzés küldése